RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor a határról üzent - Videó!





Ukrajnából Magyarországra érkező menekült ember ellátatlanul nem marad - mondta a miniszterelnök csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregsurányban újságíróknak.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.03.
Ukrajna

Orbán Viktor kiemelte: baj idején a legfontosabb a nyugalom, a higgadtság, a tapasztalat és a rutin.

Sajnos vagy szerencsére nekünk válságviselt minisztereink vannak”, a miniszterek többsége látott már valamilyen válságot, ezért a koordináció jól működik - mondta.

Hozzátette: az önkéntesek munkáját összehangolták, így semmilyen adomány nem megy kárba, mindent csoportosítanak, szétosztanak és eljuttatnak a megfelelő helyre.

A miniszterelnök szólt arról is: azokat a menekülteket, akiknek nincs olyan ismerősük, akinél megszállhatnának és Magyarországon maradnak, átmeneti szálláson helyezik el. Az ország különböző pontjain már kijelöltek számukra megfelelő helyeket, ahol ételt és szállást kapnak akkor is, ha hosszabb ideig kénytelenek maradni.

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy elkezdték szervezni a menekültek munkához juttatását. „Mindenkinek próbáljuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy saját egzisztenciát tudjon kialakítani, ha már úgy hozta az élet, hogy itt fog velünk élni és itt kell berendezkednie Magyarországon” - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, „ez egy munkaalapú ország, itt mindenkit munkához segítünk”.

A miniszterelnök szólt arról is, a magyar menekültek egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a nyelvet, vannak ismerőseik kapcsolataik, gyorsan találnak szállást, sőt, a legtöbbjük munkát is.

Megjegyezte, beszélt a határon olyan családdal, amelyiknek Nyíregyházán már van bérelt lakása, ahova öt gyerekkel költözhetnek és már holnap munkába is állnak.

Vannak, akik elesettebbek, részben mert nem magyarok, nem beszélik a nyelvet és mert nem tudják, hogy maradni akarnak-e. A magyarokon és az ukránokon kívül szólt azokról a harmadik országbeli menekültekről, akik többnyire diákok voltak Ukrajnában. Ők - indiaiak, nigériaiak, kínaiak - szintén bejöhetnek Magyarországra és a nagykövetségeikkel kötött megállapodás alapján Budapestről hazamehetnek. Akik pedig nem akarják elveszíteni az eddigi tanulmányi éveiket, azokkal „megállapodunk” és ha akarnak, vissza tudnak jönni magyarországi egyetemekre, hogy befejezzék a tanulmányaikat.

A miniszterelnök gyerekekkel beszélget a háború miatt Ukrajnából Magyarországra menekülõk számára kialakított segítségponton Beregsurányban Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Szállás van, egyelőre ellátás van, munkalehetőség is lesz, a diákoknak van iskola, vannak tolmácsaink, a körülményekhez képest a dolgok gördülékenyen mennek - összegzett a miniszterelnök, megjegyezve, hogy Magyarország csak segíteni tud a bajbajutottakon, de a helyzet megoldásának és a baj felszámolásának kulcsa „nem Magyarországon van, hanem odaát”.

Orbán Viktor kérdésre elmondta, az oroszokkal és az ukránokkal is Szijjártó Péter külügyminiszter tarja a kapcsolatot, ő személyesen a háború kitörése óta nem beszélt senkivel. A kérdésre, hogy tervezi-e, úgy felelt: „ahogy a szükség hozza, amikor szükség van rá, akkor beszélek”.

A miniszterelnököt kérdezték a paksi beruházásról. Azt mondta, Paks II megépül „menetrend szerint”, reményei alapján a „mi kormányunk irányításával, úgy, ahogy elterveztük”. Paks II-re szüksége van Magyarországnak és szüksége van a magyar embereknek, nélküle a magyar ipar is versenyképtelenebb lenne, és a családok rezsiköltsége is magasabb lenne. Ezért a kormánynak semmilyen oka nincs arra, hogy megváltoztassa korábbi terveit és nincs is ilyen szándéka - szögezte le.

Február eleji találkozójáról Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor azt mondta, a német kancellár, a francia elnök és ő is békemissziót teljesített Moszkvában. Megpróbálták elérni, hogy az ukránok és az oroszok közötti tárgyalással a háború megelőzhető legyen. A lehetőséget, azt hiszem, megteremtettük, sajnáljuk, hogy végül is ez a lehetőség nem lett valóság - fogalmazott.

Arra az angol nyelvű kérdésre, hogy mit üzen Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, Orbán Viktor angolul azt felelte, hogy nekik nincs üzenete, csak azoknak a menekülteknek, akik jelen vannak. Nekik azt üzeni, hogy Magyarország jó barátja Ukrajnának, „az ukrán emberek (...) számíthatnak ránk”. Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy az ukrán és az orosz vezetőnek tőle kellene üzenet, tanács. Ők „nagy fiúk”, „nálam jobban tudják, mit kellene tenni”. A magyarok kívánni tudnak és amit kívánnak, az a béke. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ő is szívből békét kíván.

Egy másik angol kérdésre válaszolva kiemelte, hogy mindent megpróbáltak megtenni a tárgyalások érdekében. Ami most van, az háború, a háborút pedig csak tárgyalással, tűzszünettel lehet megállítani. Ez azonban nem az európai vezetőkön vagy a magyar miniszterelnökön múlik, hanem az oroszokon és az ukránokon, alapvetően az oroszokon - mondta. A magyar kormány megpróbálta előmozdítani az egyeztetéseket, felajánlotta a feleknek, hogy Budapesten folytassanak béketárgyalásokat. Magyarország mindig elérhető lesz, ha az oroszoknak és az ukránoknak a békekötéshez szükségük lesz rá - nyomatékosította Orbán Viktor.

Egy másik külföldi újságíró azt vetette fel, hogy a magyar kormány most nagyon másként áll a határokhoz érkező emberekhez, mint 2015-ben. Orbán Viktor azt mondta: a magyarok nem a kényelmes, biztonságos Nyugaton élnek, hanem a nehézségek közepén és ez évszázadok óta így van. Ebből fakadóan „mi különbséget tudunk tenni” migránsok és menekültek között. A magyar álláspont az, hogy a migránsok álljanak meg, a menekültek viszont kapják meg az összes segítséget - jelentette ki a miniszterelnök.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás