RETRO RÁDIÓ

Lámpavas, vagyonelkobzás, patkányok és alkotmányos puccs – ezek voltak a baloldali politikusok legdurvább fenyegetőzései





Egyre brutálisabbak a baloldali politikusok fenyegetőzései. Összeszedtünk párat a közelmúlt megfélemlítő nyilatkozataiból.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.08.
kardcsörtetés

A Századvég Alapítvány tanulmánya szerint mára általánossá vált a baloldali körökben a választók sértegetése, és a képviselőtársaik, valamint a véleményükkel ellentétes hangot képviselő újságírók fenyegetése. Emlékezetes volt, amikor az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó több millió jobboldali szavazót nevezett patkánynak az ATV műsorában 2019 áprilisában. Tavaly augusztusban pedig Gyurcsány Ferenc fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Színművészeti egyetem frissen kinevezett rektorát „és társait” (értsd: a vele egyetértő művészeket) vagyonelkobzással: „minden értelemben földönfutók lesznek.”

Az elmúlt hónapokban pedig egyre gyakrabban hangoztatják baloldali politikusok és jogászaik a 2022 tavaszára tervezett alkotmányos puccskísérlet helyességét. Ez azonban évtizedek óta nem látott belpolitikai válságot, végső esetben pedig polgárháborús állapotokat idézne elő – írja a Századvég.

Évtizedek óta nem látott polgárháborús helyzetet okozhat egy puccskísérlet Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Márki-Zay Péter közjogi stábjának vezetője, Fleck Zoltán nemrég kilátásba helyezte a jogállam felszámolását.

„Nagy valószínűséggel egy 22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről, de ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után” – festette fel a sötét jövőt a jogszociológus.

Márki-Zay is akasztásokat emlegetett

A momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ennél is tovább ment, és a pandémia első hullámának idején lámpavasra húzással fenyegette meg a járvány elleni védekezésben részt vevő kormányzati szereplőket.

Hasonlóképp fogalmazott Márki-Zay Péter is 2018-ban: „nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül...” Később megfenyegette a jobboldali szavazókat is: „a kormányt akkor is eltakarítjuk, ha ez holnap estére nem következik be, senki ne legyen nyugodt a fideszesek köréből.”

A legfrissebb, szélsőséges megszólalása pedig az volt, amikor arról beszélt, hogy azok a választók, akik támogatják a rezsicsökkentést és ellenzik a migrációt, olyanok, mint sötétben tartott, trágyával etetett gombák.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás