RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen! Megint durva fordulat Karácsony kamu nyelvvizsgaügyében





Egyre kuszábbak a szálak a főpolgármester körül. Úgy tűnik, sem az iskolai végzettségével, sem pedig a nyelvvizsgájával összefüggésben nem mondott igazat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.05.
a botrány folytatódik

A tanársegédi kinevezés követelményei között szerepelt „legalább egy nyelv C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű állami oklevéllel bizonyított ismerete” is, ami Karácsony esetben nem volt meg. A főpolgármester legújabb tájékoztatása szerint ugyanis, 2000-ben egyetemi nyelvi lektorátuson tett nyelvvizsgát, ez pedig nincs azonos szinten a „C” típusú nyelvvizsgával – tudta meg a Magyar Nemzet, amelynek birtokában van, a 2001. május 24-től hatályos szabályzat. Ennek alapján, a kinevezés követelménye még „a szakirányú egyetemi oklevél és az oktatási feladatai témájában az egyetemi diploma követelményeit érdemben meghaladó tudás, illetve széles körű tájékozottság is”.

Elengedhetetlen továbbá „a szakmai vezetés melletti tudományos munka végzésére való alkalmasság, amelyet például az egyetemi évek alatti demonstrátori megbízás, eredményes TDK-tevékenység bizonyít, valamint gyakorlatok vezetésére való alkalmasság”. A szabályzat kitér arra is, hogy az újbóli kinevezéshez doktori programban történő részvétel is szükséges - írja a lap.

A Magyar Nemzet írásban tett fel kérdéseket a főpolgármesternek, a Budapesti Corvinus Egyetemnek és az Oktatási Hivatalnak azért, hogy végre kiderüljön, Karácsony Gergely miképpen lehetett tanársegéd annak ellenére, hogy nem teljesítette az egyetemi szabályzatban szereplő feltételeket.

A baloldal miniszterelnök-jelöltségére pályázó párbeszédes főpolgármester múltjában egyre több a kérdőjel
Fotó: Sáfár Tibor

Mint köztudott, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti belépőjét egyébként már korábban megakasztották a nyelvtudásával és a doktori tanulmányaival nyilvánosságra kerülő hírek.

Magát a bejelentést is azért kellett egy héttel elhalasztani, mert a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Mint ismert, Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ami miatt bocsánatot kellett kérnie Orbán Viktortól. Ezután a közélet egyik legfontosabb kérdésévé vált, hogy a főpolgármester vajon milyen fokon beszél angolul, milyen nyelvvizsgája van és miképpen taníthatott egyetemen.

Karácsony először azt bizonygatta, hogy tud angolul, és erről papírja is van. Május 10-i magyarázkodó Facebook-bejegyzésében azt érzékeltette, hogy középfokú nyelvvizsgája van. Röviddel ezt követően azonban ő maga ismerte el, hogy csupán egyetemi nyelvi lektorátuson tett vizsgával rendelkezik.

Az elmúlt hetekben Karácsony Gergely egyre furcsább, olykor szürreális magyarázatokkal állt elő hiányos nyelvtudását illetően. Előbb egy merőben új fogalmat használva közölte, hogy „hiperpasszív” az angoltudása. Később arra hivatkozott, hogy a szaknyelvet, vagyis az angol speciális szeletét érti meg. Ezután előkerült egy nemzetközi sajtótájékoztatóról készült felvétel, ahol láthatóan egy szót sem értett a számára feltett kérdésből, ekkor párttársa segítette ki. A történet itt sem ért véget, hiszen Karácsony a gyermekkori diszlexiájára kezdett hivatkozni, és arról beszélt, hogy emiatt neki máshogy kell idegen nyelvet tanulnia. Miután egyértelművé vált, hogy nem tud angolul, ráadásul a nyelvtudásának hiányára nem tudott kézzelfogható választ adni, egyes baloldali szereplők próbáltak a segítségére sietni.

Az elsők között volt Tóka Gábor, a Soros-egyetem tanára, aki azt bizonygatta, hogy Karácsony végzős egyetemi hallgatóként még tudott angolul, olyannyira, hogy közösen írtak egy komoly tudományos munkát. Csakhogy ezt maga az érintett cáfolta a Népszabadságnak adott 2004-es interjújában, ahol közölte, Tóka Gábor és Bozóki András, a CEU oktatói úgy tettek, mintha Karácsony is szerzőtárs lenne. A nyilatkozata azt a gyanút erősíti, hogy Tóka hamisan tüntette fel Karácsonyt a szóban forgó, angol nyelvű tanulmány szerzőjeként.

Karácsonnyal az utóbbi hetekben többször előfordult, hogy elmenekült az őt angolul kérdező újságírók elől. A főpolgármester kampánycsapata a politikus egyre romló megítélésén igyekezett javítani akkor, amikor néhány begyakorolt mondattal a Facebookon próbálták bizonygatni nem létező angoltudását. A kommentelők azonban nem kímélték a politikust, aki már a rajtvonalnál komoly sebet kapott a kormányfő-jelöltségért folytatott küzdelemben.

Tolmácslista

A főpolgármester a napokban nyilvánosságra hozta a tolmácslistáját, amelyből több fontos tétel kimaradhatott. Az Origó tíz olyan eseményt is talált, ahol Karácsony Gergelynek igénybe kellett vennie a tolmács szolgáltatását, ezek mégsem szerepelnek az összesítésben. A városvezető korábban azt állította, tárgyalt a londoni polgármesterrel, telefonon egyeztetett a volt amerikai nagykövettel, és interjút készített vele a Time magazin – ezeknek azonban a listán nyoma sincs. Ez két dolgot jelenthet: Karácsony vagy arról hazudott, hogy kivel beszélt, vagy arról, hogy mikor vett igénybe tolmácsot.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás