Vágvölgyi B. András nem kerül vissza a főszerkesztői pozícióba és az újságírószakma helyett politikusok fognak dönteni a következő főszerkesztő személyéről” – reagált minderre közösségi oldalán Ferencváros balliberális polgármestere, miután a „9 Magazint” is magába foglaló médiacég ügyvezetője „Kálmán Olga képviselő asszony férje lett.” A Magyar Nemzet szerint, Baranyi és a baloldali képviselők órákig tartó csörtéje után, végül a baloldali önkormányzat testülete megszavazta a polgármester kezdeményezésére, hogy a kerületi médiacég eddigi ügyvezetőjét, Hagymási Zoltánt felmentsék, de Baranyi azt már nem tudta megakadályozni, hogy helyére a DK parlamenti frakciószóvivőjének a férjét, Hoffmann Györgyöt ültessse be a testület, így az új főszerkesztőt már a politikusok választanák ki.

Baranyi Krisztina szerint a sajtószabadság elesett a IX. kerületben Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Hagymási elvileg önhatalmúlag májusban rúgta ki azonnali hatállyal Vágvölgyit, aki még 2020-ban nyílt pályázaton nyerte el főszerkesztői állását. A volt főszerkesztő szerint, mondva csinált indokkal távolították el, amelyről maga a polgármester csak utólag szerzett tudomást. A baloldali szövetség támogatását egykor élvező, független polgármester végül így summázta az esetet:

„Ferencvárosban megteremtettük a szabad, független sajtót, amit most pártérdekek mentén, politikai kifizetőhelyként használva felszámolnak. Kálmán Olga férjével, akire még a fideszesek sem mind nyomtak nemet. Le volt ez boltolva rendesen.”

Baranyi posztja nagy vihart kavart a neten

Ideje lenne már hozzászoknia kedves Baranyi Krisztina: a baloldalon előbb-utóbb mindenkit bedarál Gyurcsány!” – figyelmeztette Baranyit bejegyzése alatti hozzászólásában Deák Dániel. A kommentáradatból az is kiderül, hogy a polgármester követői csalódtak Kálmán Olgában, aki politikai pozícióját felhasználva ültette vezetői székbe kedvesét.

A legnagyobbat nem is a döntésben csalódtam, hanem Kálmán Olgában. Hiteltelen képmutató” – írta ki summás véleményét Baranyi oldalára az egyik hozzászóló.