Kos (03. 21. – 04. 20.)

Bár rengeteg a saját baja, másokon próbál segíteni, jó szóval, tettekkel. Emiatt a munkatársai körében népszerűvé válik, a főnökei viszont már nem nézik olyan jó szemmel, hogy velük is szembefordul a többiek érdekében. Legalább leplezze a dolgot!

Bika (04. 21. – 05. 20.)

Az égiek most támogatják abban, hogy helyesen döntsön, és legyen kitartása is elgondolásai kivitelezéséhez. A magánéletben éppúgy, mint a karrierben. Ha tehát van valamilyen személyes célja, azzal most nagyot léphet előre!

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

Most különös megérzései támadnak, szinte érzékeli mások hangulatait, gondolatait. Ezzel az érzékenységgel, ha mások felé fordul, valóban megnyithatja a szívüket, és segíthet a problémáik megoldásában.

Rák (06. 22. – 07. 22.)

Ön nyílt és érzékeny, olykor azonban visszahúzódó, ma különösen ez utóbbi jellemző önre. Nem szabad, hogy a megszokás vagy a munka vegye át a főszerepet az életében. Ma érdekes meghívást kaphat, fogadja el.

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

A bolygók újra az útjába hoznak néhány olyan eseményt, amiket korábban elszalasztott, vagy a körülmények kedvezőtlen alakulása miatt nem tudott élni velük. Próbálja most megragadni a lehetőséget, különben végleg elszalasztja.

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

Érzelmileg kiegyensúlyozott, és a fontos családi ügyek intézésekor is tárgyilagos tud maradni. Közérzete tükrözi ezt a belső harmóniát, és nagyon jó hatással van a kedvesére (aki most elég mélyponton van).

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

Valaki hamis szavakkal próbálja elkápráztatni, de ezúttal nem hagyja magát! Jól is teszi, ha most nem a hangsúlynak, a tekintetnek vagy a hízelgő bókoknak hisz, csak és kizárólag a tényekre összpontosít.

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

A szerelemben minden könnyen megy. Sőt, önmaga is meglepődik azon a szenvedélyen, ami a szívében ébredt egy rég nem látott személy iránt. Lehet, hogy egyszer kosarat kapott tőle, és ez korbácsolta fel az érdeklődését.

Nyilas (11. 23. – 12. 21.)

Amíg a munkahelyén nem tud egyenesbe kerülni, a párjával is ingerültebb, türelmetlenebb. Legalább adjon magyarázatot a dühkitöréseire, mert egyelőre azt gondolja, hogy ő rontott el valamit.

Bak (12. 22. – 01. 20.)

Felszínre kerülhetnek az eddig lappangó ellentétek, és ezek alapjaiban rendíthetik meg a kollégáival fennálló kapcsolatát. Ezután már csak a távlati terveitől, és tárgyalóképességétől függ, hogy a süllyedő hajóból kiket ment ki magának.

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

Előfordulhat, hogy egy durva kritika sokkal többet ér, mint egy hazug dicséret. Tehát jobban teszi, ha sértődés helyett inkább elgondolkodik azon, amit a barátai vagy közvetlen kollégái mondanak. Bízzon bennük, tényleg a javát akarják.

Halak (02. 19. – 03. 20.)

A munkahelyi problémákat nem tudja letenni a küszöbön, de ha a párja nem vízjegyben született, akkor van rá esély, hogy az ő dolgai jól alakulnak, és sikerül átlendítenie a lelki mélyponton.