Horoszkóp

Kos (03. 21. – 04. 20.)

Most igazán bebizonyíthatja, hogy ön vezetésre termett, s hogy mindenütt, minden körülmények között meg tudja állni a helyét. A harcért magáért harcol, az eredmény már nem is olyan fontos önnek.

Bika (04. 21. – 05. 20.)

Úgy érezheti, csatát vesztett egy fontos kérdésben. De az erkölcsi győzelem még az öné lehet. Ez pénzben ugyan átmeneti veszteséget jelenthet, de a jövőben még fordíthat a sorsán. Csak ne adja fel!

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

A szócsatákban nagyon otthon van, de vajon érdemes-e annyit szúrni-vágni? A végén ugyan elérheti, hogy igazat adnak önnek, de nem mindegy, milyen áron teszi ezt. Ha ügyel arra, hogy ez ne növelje meg ön és a kedvese között a távolságot, akkor jó.

Rák (06. 22. – 07. 22.)

Nem kell azért mérgelődnie, ha nem fogadták el mindenben az ön véleményét a kollégái. Most akkor is az ön akarata érvényesülhet. Ha meggyőzéssel nem, hát kerülő úton éri el a célját.

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

Túl sokat aggodalmaskodik a szerelme és általában a szerettei miatt. Nem szabad azért neheztelnie a barátaira, ha ezt a sok baját, amit a nyakukba önt, már nem igazán szeretik hallgatni. Vegye észre a jót is a kapcsolatában!

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

A párkapcsolatot nehéz tehernek érezheti az utóbbi időben. A kitartásán persze ez mit sem változtat. Ön a leghűségesebb, legelkötelezettebb fajta. Azért nem baj, ha az odaadásáért némi viszonzást is kap. Ha másként nem, akkor legalább jó szavakban, dicséret formájában.

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

Úgy érzi, a kedvese kevés szabadságot ad önnek. Szinte mindenben ő dönt, vagyis a jelenlegi életformájuk önt túlságosan leköti, miközben a másiknak sokkal több a szabadideje. Azonban ne csak magában dúljon-fúljon, hanem tárja ki előtte is a kételyeit!

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

A Vénusz a Skorpió jegyébe lépett, emiatt is van, hogy szinte nem is bír magával, úgy pezseg a vére. Új szerető is kacsingathat önre, de a régi még várja. Vigyázzon, mert hajlamos lehet a keresztbe szervezésre, és a végén már maga sem fogja tudni, kivel hányadán áll.

Nyilas (11. 23. – 12. 21.)

Olyan feladatot kap a munkahelyén, ami némi plusz kereseti forráshoz is juttatja önt. Jól teszi, ha elvállalja, mert a közeljövőben több kiadása lehet, szüksége van hát minden fillérre, ami csak adódik.

Bak (12. 22. – 01. 20.)

Ne húzza fel magát azon, ha a partnerét tehetetlennek látja. Inkább próbáljon meg a segítségére lenni, és útmutató javaslataival, biztatásával inspirálja őt. Ugyanis ha folyton csak kritizálja, azzal még inkább gúzsba köti a benne rejlő energiákat.

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

Nagyon sok munkát felhalmozott az utóbbi időben, most itt az ideje, hogy végre belevesse magát a teendőkbe. Éppen jókor, mert most még élvezni is tudja. Valami nagyot alkothat a mai napon.

Halak (02. 19. – 03. 20.)

Próbáljon meg felülemelkedni a kollégáival kapcsolatos előítéletein! Nem kellene mindenen felhúznia magát, nem minden támadás irányul direkt az ön személye ellen. Legyen engedékenyebb, több segítséget is kaphat.