RETRO RÁDIÓ

Minden megváltozik? Ezekre figyelmzetetnek a gazdasági szakemberek





Lehetünk munkavállalók vagy cégvezetők, a Forbes szakértője szerint rengeteg változásra kell készülnünk az elkövetkezendő években



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.26.
webshop home office közösségi média üzlet

Rengeteget olvashattunk arról, sőt a saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy az elmúlt egy év a gazdaságot milyen nagy mértékben befolyásolta. A Forbes szakértője, Bernard Mall összegyűjtött néhány olyan szempontot és trendet, ami megítélése szerint a járvány után is alapjaiban megváltoztatja az üzleti modelleket.

Szükség van egyáltalán irodára?

A járványhelyzet miatt rákényszerültünk, hogy otthonról végezzük a munkánkat. A munkaadóknak ehhez ki kellett dolgozniuk ehhez azokat a feltételeket és folyamatokat, amelyekkel zavartalan maradthatott a cég működése. Ennek kapcsán azonban sokan rádöbbentek, hogy így a dolgozók még hatékonyabbak lettek. Bernard Marr úgy gondolja, a jövőben a vállalatok sokkal eredményesebbek lehetnek, ha a munkafolyamatok egy részét továbbra is homeoffice-ban végzik majd az alkalmazottak, hiszen így jelentős költséget spórolhatnak meg.

Automata munkafolyamatok

2021-ben az egyik legkiemelkedőbb üzleti trend a munkafolyamatok automatizálása lesz. A cégeknek át kell gondolniuk, hogy melyek azok a munkafolyamatok, amelyekhez nem kell feltétlenül humán erőforrás. A raktárokban, ellátási láncokban már alkalmaznak olyan programokat, amelyek automatizálják a folyamatokat, de említhetjük az önvezető autókat, teherautókat és teherhajókat, valamint azokat a chatbotokat, amelyek maguktól feldolgozzák a megrendelő kéréseit. Mall úgy gondolja, hogy az ehhez hasonló programokat a hivatalnokoknak, orvosoknak és ügyvédeknek is alkalmazniuk kell majd.

Peking, 2020. szeptember 26.
Toyota e-Palette önvezetõ jármû a Pekingi Nemzetközi Autószalonon 2020. szeptember 26-án. A koronavírus-járvány kezdete óta ez az elsõ nagy ipari és kereskedelmi vásár a világon.
MTI/EPA/Vu Hong

Virtuális felületek alkalmazása

A cégek nagy részének meg kellett tanulnia, hogy a webshopokon keresztül úgyis eladják a termékeiket, hogy a vásárlók személyesen nem mennek a boltokba, így virtuálisan kellett meggyőzniük őket, hogy vegyék meg. Ezt egy újra gondolt és az addiginál sokkal figyelemfelkeltőbb, fantáziadús digitális felületekkel érhették el, amelyeket a jövőben is fejleszteniük kell, hiszen az emberek megtapasztalták az internetes rendelések kényelmét.

Gondoljuk át a határokat!

2020-ban nagyon sok vállalkozásnak helyben kellett találnia beszerzési forrásokat, hiszen a járvány összezavarta a nemzetközi ellátóláncok és ügyfeleik kapcsolatát. A cégek és a vevők is tartottak a Kínából érkező áruktól nem beszélve arról, hogy a távol keletről és az Egyesült Államokból rendelt termékek szállítási határideje bizonytalan lett. A szakértő szerint a jövőben több olyan cég lesz, amely ezen tapasztalatok alapján továbbra is helyi gyártóktól vásárol és így egyre többeknek éri meg, hogy újra elkezdjenek termelni.

Fotó: Shutterstock

Közösségi média nélkül nem létezünk

A pandémia alatt a cégek leginkább a közösségi média felületén tudták elérni az ügyfeleiket és ez 2021-ben sem lesz másképpen. Ha a felszínen akarnak maradni, akkor ezeket a tartalmakat kell fejleszteniük és olyan szakembereket kell alkalmazniuk, akik ezeket a felületeket a leghatékonyabban tudják működtetni. Emellett meg kell találniuk azokat az influencereket is, akik eljuttathatják a termékeiket vagy szolgáltatásaikat a vevőkhöz vagy felhasználókhoz.

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás