RETRO RÁDIÓ

Elhagyott a férjem, hogyan mondjam el a gyerekeknek?





Gyereknevelés? Párkapcsolat? Munkahelyi gondok? A Metropol szakértője segít!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.01.
önértékelés

Olvasónk levele:

A férjem három hónapja bejelentette, hogy el akar válni, mert az új párja - akivel már négy éve csalt engem - babát vár. Úgy érzem elárult, két hete még együtt nyaraltunk, azt hazudta, hogy szeret, erre válni akar. Van két gyerekünk, nekik mit mondjak? Hogy csináljam? Félek, hogy egyedül nem fog menni, folyton csak sírok, alig alszom. Azt érzem minden hazugság volt és semmit sem érek. Mit tegyek? (Zita, 39)

Fotó: Shutterstock

Romokból vár

A gondolatot, hogy Ön semmit sem ér nagyon gyorsan felejtse el! A válással nem csupán a biztonságosnak vélt párkapcsolatunkat veszítjük el, de fenekestül felfordul az addigi életünk és emiatt elveszettnek érezhetjük magunkat. Érdemes a gyászidőszak után – mert egy kapcsolatot, házasságot is el kell gyászolni – elkezdeni önmagunk újragondolását. Ilyenkor tulajdonképpen a romjainkból kell újra felépíteni magunkat, hogy még erősebben álljunk fel a földről.

Döntsük el, mi a fontos

Nem baj, ha azét érezzük, hogy dühösek vagyunk, ez teljesen normális, miután fény derül egy megcsalásra. A kezdeti sokk után próbáljuk rendezni a gondolatainkat és döntsük el, nekünk mi a fontos egy kapcsolatban. A gyógyulási folyamat fontos része ugyanis az önvizsgálat, de szigorúan tilos az önmarcangolás és az önvád. Viselkedjünk úgy magunkkal, mintha a legjobb barátunkkal beszélgetnénk: őszintén, de sosem bántón. Vegyük körül magunkat olyan emberekkel, akikben bízunk, szeretnek minket, hiszen a velük való együttlét segít az új én-kép kialakításában. Érdemes új hobbit is találni.

Hogyan mondjuk el a gyereknek?

Ha első felindulásból közöljük a kicsikkel a válás tényét, azzal nagyon-nagy kuszaságot okozunk a fejükben. Érdemes már egy nyugodtabb lelkiállapotban - úgy, hogy mindkét szülő jelen van - közölni a hírt, hogy a házasságnak ugyan vége, a szülők attól ugyanúgy szeretik a gyermeket és ő számíthat rájuk. Tehát próbáljuk arra helyezni a hangsúlyt, ami megmarad, ne arra, ami elvész! Igyekezzünk higgadtak lenni, válaszoljunk minden kérdésükre és engedjük, hogy tabuk nélkül feltegyék azokat.

Tilos a gyerekkel szemben

Az érzelmi zsarolás, a megvásárlás, és a hazugság! Akkor közöljük a válás tényét, amikor már biztosak vagyunk a döntésünkben. Ha a gyerekek olyan kérdést tesznek fel, amire nem tudunk válaszolni, őszintén mondjuk meg nekik azt is. Igyekezzünk a gyermekekkel kizárólag a tényeket közölni, az érzéseinket ne, hiszen azzal könnyen befolyásolhatjuk őket. Ezzel azonban ártunk nekik! Fontos, hogy megadjuk nekik, hogy ők értelmezhessék saját érzéseiket a helyzettel és a szülőkkel kapcsolatban.

Várom az olvasók levelét a [email protected] emailcímre, bármilyen témában! Oldjuk meg együtt a problémát! – Pósa-Kovács Lilla pszichológus, coach, újságíró válaszol!





Ezeket olvastad már?
Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás