Akár egy Disney-történetet is elmesélhetünk a digitális üzenetküldésben használt piktogramok és hangulatjelek használatával. Ez az „őrület” egyébként nem is olyan nagy őrültség, hiszen az írott szöveg nélkül az egymás mögé pakolt kis grafikák is értelmezhetők amellett, hogy az írott üzenetet remekül lehet árnyalni az érzelmeket kifejező piktogramokkal, amelyek felgyorsították a digitális kommunikációt. De vajon ez jó vagy rossz? – Attól függ, hogyan használjuk – válaszolta kérdésünkre Takács Ágnes meseterapeuta. – Például az orvosi rendelőben várakozás közben vagy utazás alatt jó móka lehet, amit közösen tudunk játszani a gyerekkel. Az esti mesét és a személyesen megélt élményeket azonban nem váltja ki.

Játéknak sem utolsó Fotó: Archív

Emojitörténelem

Az érzelemkifejező karakterkombinációk voltak az emotikonok, a grafikus változatot hívjuk emojinak. Az első emojikat 1998-ban készítette egy 25 éves japán fiatalember, Shigetaka Kurita. Érdekesség, hogy Kurita sosem kért jogdíjat zseniális találmányáért, amely mielőtt önálló életre kelt, a világ leggazdagabb emberévé tehette volna. Ma már napi szinten használjuk az animojikat is, vagyis a standard emojik olyan módosulásait, amelyek tükrözik a küldő adott pillanatnyi hangulatát. Az Apple minden, a 2016-os frissítés előtt elérhető emojiból készített egy 3D-s változatot, ezekből a gép képes legenerálni a 2D-s változatot. Az iOS 13-mal az Apple bevezette a memojit, amivel a felhasználó egy avatar segítségével szabhatja egyedire az üzenetét.

Emojikarrier

Készült már 3D-s számítógépes animációs vígjáték az emojikról, és létezik olyan szálloda is, ahol a szobaszerviznek elég csak emojikat küldeni, és már hozzák is, amit kérünk. Az Oxford Dictionary a 😂 (arc örömkönnyekkel) emojit az év szavának választotta 2015-ben.