– Adj egy bélást! – nyújtotta a kezét a kétforintosra várva. A presszókban felhajtotta a vendégek kávéját, összesodort újságjával rácsapott a nők hátsójára, végigcsapkodta a fodrászüzletek búráit, majd füttyögve nekiindult. Soha nem ment sehová, mégis mindig úton volt. A legismertebb városi legenda, Füttyös Gyuri valamikor a ’60-as években tűnt fel a fővárosban.

Fotó: Archív

Jó lenne egy szobor neki

– Egy biztos, erzsébetvárosi volt, itt élt és itt is halt meg – szögezte le Bóka László várostörténész, aki elárulta: nagyon szeretné, ha ebben a városrészben állna egy Füttyös Gyuri szobor. – Gyuri története azért él még mindig, mert az emberek imádják a legendákat, ápolják, továbbadják. A városi legenda a ma népmeséje, amit, ha nem is a fonóban, de blogokban és a közösségi oldalakon gyakran mesélgetünk. Rejtély kell és titokzatosság az embereknek, valami, ami téma lehet, ami felett össze lehet kacsintani.

Egy filmben önmagát játszotta

Füttyös Gyurit Kováts Kriszta is megénekelte, Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmjében pedig – egy pillanatra – önmagát alakítja a Felszabadulás téri aluljáróban. Van, aki szerint Téglás János volt az igazi neve, mások úgy emlékeznek, Szabó Györgynek hívták. Azt is mesélik, valaha mérnök volt. Vagy autófényező.

Esztergályos Cecíliával – Fotó: OSZK Fényképtár/Baldóczi Csaba

Harsány volt, de soha nem bántott senkit

Állítólag megjárta a „bolondok házát” is. Talán még 1956-ben kapott légnyomást, a Móricz Zsigmond körtér egyik átjáróházában. Két nővére Belgiumba költözött, azt mesélték, őt is magukkal vitték, de haza kellett hozni, annyira vágyott Budapestre. Az emberek szerették ezt a habókos, élesen fütyülő figurát, aki harsány volt ugyan, de soha nem bántott senkit. Sőt, egyfajta elismerésnek számított, ha valakinek rácsapott a popsijára.

26 éve látták utoljára

Azt beszélik, a Keleti pályaudvarnál halt meg, az aluljáróban. Legalábbis ott látták őt utoljára, 1995-ben. Sokan állítják: agyvérzést kapott. Mások tudni vélik, hogy vidékre költözött, de Füttyös Gyuri legendájából kiindulva, ennek az állításnak van a legkisebb realitása, hiszen ő biztosan nem hagyta volna el Budapestet.

Menőség volt, ha rácsapott valakinek a popsijára

Az In memoriam „Füttyös Gyuri” Facebook csoportban sokan emlékeznek rá egy-egy bejegyzéssel.

Újragondoltuk – Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

„Füttyös Gyuri hozzá tartozott Budapest „nevezetességeihez”, hiszen szinte mindenki tudta a városban, hogy ott kószál füttyögve, összehajtott újsággal a kezében, nap mint nap. Ismert lett, amolyan „szocialista celeb”. Egyszer engem is elért az a „megtiszteltetés”, hogy kiválasztotta formás kis hátsómat a járókelők közül, és rácsapott. Esküszöm, ha nem teszi, megsértődöm, elvégre az én fenekem is ért annyit, mint bárki másé, nem igaz?! Füttyös Gyuri a saját világában élt, amit nem zavarhatott, kavarhatott fel senki és semmi, számára így volt „kerek” a világ, szó szerint… Meggyőződésem, hogy tökéletesen boldog volt, azt tehette, ami neki jól esett, bántódás nélkül. Megszokták, elfogadták, megkedvelték a budapesti emberek. Valahol ez is egy teljesítmény, egy produktum. Hiszen a mai napig emlékszünk arra, ki is volt ő „– írta Gabriella.

„Hatvanas évek végén, hetvenes évek elején minden délután elment a Kosztolányi Dezső téri játszótér mellett, aztán áttért a Bocskai út páratlan oldalára és ment a Fehérvári út felé. A Karinthy úton is láttam. Mindig sietett. Ez az újsággal enyhén odacsapás olyasmi volt, mint a későbbi falfirkálóknál a taggelés. Fiúk, férfiak nem érdekelték, azokat kikerülte. Ártalmatlan bolondnak tartottuk. Később egy rádióműsorban is hallottam róla, talán Budapesti legendák, vagy ilyesmi cím alatt. Ha egész nap járkált, miből élt?” – gondolkodott el Erzsébet.

„1979-ben zöldfülű taxisként egy rövid távolságra még el is fuvaroztam. Ő integetett én megálltam egy tuti fuvar reményében. De mikor elkezdett fütyörészni akkor már tudtam ki ő.” – emlékezett János.

„Sorban álltam a műjégre, leszállt a troliról végigcsapott a lányok fenekén. Felment a presszóba, rácsapott a cégérre, a pincér fejére és bevonult a presszóba, mindezt persze csíkos fürdőköpenyben, papucsban hanyag eleganciával.” – sorolta Béla.

„A Szentkirályi utcában laktam. A Rákóczi úton párszor a fenekemre csapott. Ártatlan, ártalmatlan ember volt. Szegény Gyuri, ha tudná, hányan emlékszünk rá szeretettel.” – mondta Ágnes.