Dülöngélve, magukról nem tudva támaszkodott két lány fényes nappal Kelenföldön. A minden bizonnyal bedrogozott fiatalok ijesztő látványt nyújtottak, a járókelők is álmélkodva nézték őket, a zombivá vált lányok azonban nem sokat észleltek ebből. A megdöbbentő látványról a Ripost számolt be.

A cikk megjelenése után jelentkezett egy férfi, aki elmondása szerint többször is látta már a fiatalokat a környéken. A szemtanú a Ripostnak azt is elárulta, a lányok testvérek. „Igen rossz életet élnek sajnos” – írta a férfi, aki azért szólalt meg, mert a netezők azt gondolták a felvétel láttán, hogy két, nemrég eltűnt fiatalkorú lány szerepel rajta.

A felvételen szereplő lányok már nem fiatalkorúak, sőt egyiküknek több gyermeke is van. „Azt, hogy kiszolgáltatottak legyenek, ők maguk választották, és ezt az életszínvonalat is. Tudod, az életedet te formálod jó és rossz irányba is” – vélekedett a férfi. Szavait megerősíti az egyik lány közösségi adatlapján elhelyezett idézete: „Züllött élet inkább, minthogy papucskodjak veled” – üzente meg a világnak, hogy tényleg ő választotta azt az életet, ami a felvételen is látható. Félelmetes jel az is, hogy a zombivá váló lányok mellett korábban már egy holttestet is találtak. A netezők szerint a kelenföldi vasútállomás környékén nem meglepő ilyen jeleneteket látni, bár a rendőrség a Ripostnak azt írta, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága rendszeresen és visszatérő jelleggel ellenőrzi a Kelenföldi pályaudvart, valamint annak környékét”.