Hétfőn érkezett a bejelentés, hogy egy Vecsés felől Monor irányába közlekedő autó elsodort egy idős hölgyet, ráadásul a zebrán. Ezt még azzal is tetézte a tettes, hogy azonnal elhajtott a helyszínről, és cserbenhagyta a sérült nénit.

A monori zsaruk helyszíni szemlét tartottak és széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, amely néhány órán belül eredményt hozott. A 23 éves -vezetői engedéllyel nem rendelkező férfit- a rendőrök 2020. november 24-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A budapesti fiatal a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, elmondása szerint a történteket megbánta – számolt be a rendőrség.

Fotó: Police.hu