RETRO RÁDIÓ

Elfogták a késelőt, aki a XVI. kerületben szúrt szíven egy nyomába eredő férfit





A 39 éves férfi azért kezdte követni későbbi gyilkosát, mert a maszkos elkövető gyanúsan ólálkodott a parkoló kocsik körül.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.18.
XVI. kerület tragédia

Ahogy arról korábban a Metropol is beszámolt, megszúrtak egy 39 férfit Budapesten a XVI. kerületben. Az áldozatot a mentők életveszélyes sérüléssel kórházba vitték, de ott az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

„Sajnálatos módon az eset a férjemmel történt. Észrevette a házunk mögött ólálkodó alakot és utánament. Miután a Margit utcáig követte, sajnos szíven szúrta az elkövető” – fogalmazott a gyászoló özvegy a tragédiát követően, aki személyleírást is adott a gyilkosról, ezek alapján pedig két nap alatt a nyomára is bukkantak a hatóságok.

A fővárosi rendőrök kedden elfogták a XVI. kerületben történt emberölés feltételezett elkövetőjét – írja a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hajtóvadászatot indított a tettes után, melynek eredményeként 48 órán belül, január 18-án elfogták az emberölés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A gyanúsított elszámoltatása folyamatban van. A részletekről a BRFK a január 19-én sajtótájékoztató keretében számol be.

 





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás