
Tíz kvintillió dollár értékű aszteroidát akar befogni a NASA
Az elképesztő érték komoly gazdasági kockázatokat is rejt.
Ellepi a szemét a fővárost. Legalábbis ettől tartanak a budapestiek, miután a Főpolgármesteri Hivatal több ezer kukát szedet be január végéig közterületről. A lakosság mellett, kerületi képviselők sem értik a döntést.
Volt olyan bolt, ahol a “saját” kukájukat búcsúztatták, hiszen a hozzájuk közel helyezkedő darab is a felszámolandó kukák egyike volt. A budapestiek nagy része szerint eddig is kevés volt a kukák száma az utcán.
- Zuglóban összesen 670 szemetes volt, amiből több, mint 200-at beszedett az FKF NZrt. Ezek a kukák mindenképpen hiányozni fognak az utcákról, hiszen sokan csak akkor dobják ki a szemetüket, ha szemük előtt van a tároló. Ha nincs előttük, egyszerűen csak „elejtik” az utcán - mondta lapunknak a Civil Zugló önkormányzati képviselője Várnai László, aki hozzátette: végre a többség rászokott a kukák használatára.
-Aki ismeri és látja Budapestet tudja, hogy ez hibás lépés. A szemét mennyisége nem változik, tehát a költségek sem biztos, viszont nagy eséllyel szemetesebb lesz a város - árulta el lapunknak Dódity Gabriella kispesti képviselő - Azt tudom tanácsolni, hogy mindenki vigyen magával egy zacskót, így megelőzhetőek a szemetes utcák.
-Információink szerint 3000 darab köztéri hulladékgyűjtőt szerelnek le a fővárosban - nyilatkozta a kérdéses kukák számáról a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportot - A hulladékgyűjtők radikális eltüntetésével Budapest szemetesebbé, a közterületeken közlekedők mindennapjai pedig kényelmetlenebbé fognak válni.
- Nem tudtam róla, hogy beszedik a kukák egy részét, de semmiképpen sem örülök neki, hiszen így sokkal szemetesebb lesz a város - mondta el Szedlák Zoltán a Metropol egyik újságírójának.
-A környékünkről is szedtek be kukákat, aminek nem örülök, mivel az autómból egy közeli kukába dobtam a szemetem. Most távolabbit kell keresnem, ha nem szeretnék szemetelni - mondta el lapunknak Vangelovacz Lajos, aki szerintem sem a legjobb ötlet a kukák számának csökkentése.
Zuglóban összesen 260 kutyaürülék kidobására alkalmas láda van, hiszen az önkormányzat ennyit tart fenn. A jelenlegi helyzetben lehetséges, hogy sokan ezeket a szemeteseket használják majd a kukák helyett. Pedig elég sok kutyás van a kerületekben, és ezek a kukák gyakran a saját maguk szemetét is alig bírják el, de persze ez a lehetőség még mindig jobbnak tűnik, mint az, hogy sokan csak “elhagyják” a szemetüket.
A későbbiekben, akár az is megoldás lehet, hogy haza visszük a szemetünket, de ebben az esetben az otthoni hulladék mennyisége is megnőhet, ezt még nem lehet biztosan kijelenteni.- Szerintem, ezt nagyon nehéz, így előre megmondani, hogy lesz-e tényleges változás a szemét mennyiségében - mondta el a lapunknak Zobolyák Krisztina társasházkezelő - Egy 15 lakásos társasházban 1100 literes kuka az ideális - tette hozzá a társasházkezelő - de ha semmiképpen nem akarják, hogy több legyen az otthoni szemét, akkor úgy kell vásárolni. Olyan termékeket kell venni, amik jobban támogatják szelektív hulladék gyűjtést
Az elképesztő érték komoly gazdasági kockázatokat is rejt.
A baleset miatt egy sávon halad a forgalom.
A családapa édesanyja elmondta az igazságot a Borsnak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.