A United Nations assessment of Nationally Determined Contributions (NDCs) legutóbb kiadott kutatása szerint ha az emberiség nem tesz valamit a globális felmelegedés ellen, akkor 500 év múlva az alapvető feltételek sem lesznek meg ahhoz, hogy élet lehessen a Földön.

Nemcsak biológiai szempontból vizsgálták mindezt, hanem abból a szemszögből is, hogy ha eltűnnek azok a több évezredes kultúrák, amelyek a gyökereinket jelentik, akkor az emberek gyakorlatilag olyanok lesznek, mintha bármelyik esetleges földönkívüli faj telepedne le a bolygón – tudhattuk meg a theconversation.com cikkéből.

A folyamatosan emelkedő hőmérséklet olyan változásokat hozhat, hogy 500 év múlva rá sem ismerünk a Földre. Mindez már 2100-ra is olyan fenyegető jelenségeket jelent a kutatás szerint, mint az egyre gyakoribb tűzvészek, viharok, szárazság, áradások, elviselhetetlen forróság. Mindez pedig ahhoz is vezet, hogy a használható termőföldek eltolódnak a sarkvidékek felé és szép lassan így nem lesz olyan terület, ahol élelmiszert termelhetnek, ez pedig hosszú távon akár az emberi faj kihalásához is vezethet.

A kutatók azt sérelmezték a legjobban, hogy azok a döntéshozók, akik tehetnének ez ellen valamit, fittyet hánynak ezekre a jóslatokra. Ez pedig azért is érthetetlen, mert ez a katasztrófa vészesen közeleg, szinte a közeljövőben megtörténhet, ami ha az ő életüket közvetlenül nem is, de az unokáikét és a dédunokáikét már nagyon is érinteni fogja.