
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Hatalmas fekete felhő borítja be az égboltot Budapest néhány kerületében.
Mint azt ma már előre jeleztük, záporra, zivatarra lehet számítani az egész ország területén.
A fővárosban kedd délután kellett menedéket keresni a hirtelen leszakadó eső miatt. Mára az egész ország területére figyelmeztetést adtak ki a várható zivatarok miatt. Az előrejelzés szerint Budapesten is számítani kell csapadékra, miközben a szél is felerősödik.
Az esti órákra a gomolyfelhők összeesnek, ezzel együtt a csapadék is megszűnik. Az északi, északnyugati szél ma megélénkülhet, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között várható, keleten lesz a melegebb. Késő estére 3 és 8 fok közé csökken a hőmérséklet.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.