RETRO RÁDIÓ

Veszélyben Zente gyógykezelése! Autóbalesetet szenvedett az SMA-s kisfiú és családja





Segítségre van szüksége a családnak, hogy eljuthassanak a gyógykezelésekre.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.20.
segélykiáltás

Szombat este osztotta meg közösségi oldalán a kis Zente édesanyja, hogy sürgős segítségre szorulnak.

„Nem mi voltunk a hibásak, és aki belénk jött, rendkívül korrekt volt. Folyik a biztosítói eljárás, de ez a lényegen jelenleg nem változtatˮ – írta bejegyzésében Zente édesanyja. – „Nincsen hadra fogható autónk, viszont jövő héten, azaz június 22–23-án Budapestre kell utaznunk a Bethesda Gyermekkórházba kontrollra, illetve ha addig sem rendeződik a kifizetés, javíttatás, akkor július 4–11-ig Olaszországba, ahova az elengedhetetlen segédeszközök beszerzéséért utazunk.ˮ

Zente gyógyulásáért egy egész ország fogott össze (Fotó: Facebook)

A kezelésekre rengeteg segédeszközre,többek között kerekesszékre is szükségük van, ráadásul a saját poggyászuk is elengedhetetlen az utazáshoz, amit így ugyancsak nem tudnának magukkal vinni.

Ezért keresünk Pécsen vagy környékén bérelhető, tökéletes műszaki állapotban lévő nagyobb autót (egyterű vagy kisbusz), amibe beférnek a segédeszközök és a kerekesszék, plusz a személyes holminkˮ – írta a nehéz helyzetbe került anyuka, aki azt is hozzátette, ha valaki a nevükben pénzt kérne, semmiképp ne utaljanak neki, nem kívánnak gyűjtést indítani, egyszerűen csak autós segítségre van szükségük az utazáshoz.

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás