RETRO RÁDIÓ

„Eddig egyszer sem nézett a szemünkbe”: a veronai buszbaleset sofőrjét ma jogerősen elítélhetik





Két perben is jogerős ítélet születhet a napokban a veronai buszbalesettel kapcsolatban, ami végre egy kis megnyugvást jelenthet a hozzátartozóknak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.26.
VI. kerület végítélet

2017. január 20-án éjfél körül Verona és Velence között, az A4-es autópályán a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium sítáborából hazafelé tartó iskolabusz letért az útról, és fékezés nélkül az autópályahíd pillérének csapódott, majd kigyulladt. Az ütközés következtében többen kirepültek a járműből, a jobb oldalon lévő első hét üléssor összepréselődött. A balesetben és az azt követő tűzben 17-en haltak meg, főként diákok. A buszvezetőt, V. Jánost az olasz bíróság 2020 augusztusában nem jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte, de az ügyvédjei fellebbeztek. A másodfokú tárgyalás ma kezdődik a velencei bíróságon.

„Eddig önszántából egyszer sem nézett bele a szemünkbe, így nem is számítunk arra, hogy személyesen megjelenik. Sajnos megteheti, hogy távol marad. Fontosnak tartjuk, hogy jogerős ítélet születhessen, és legyen végre egy, az igazságszolgáltatás által is kimondott felelőse ennek a szörnyűségnek” – magyarázta a Blikknek Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a tragikus balesetben.

Sok diák vesztette életét a tragédiában (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

Budapesten egy másik per kezdődik

Budapesten eközben egy másik büntetőeljárás kezdődik, amiben szintén érintettek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődik annak a férfinak a pere, aki mocskolódó, kegyeletsértő és rasszista üzeneteket küldött egy álprofillal a veronai buszbaleset áldozatai hozzátartozóinak és ismerőseinek a Facebookon. A közösség tagja elleni erőszakkal és zaklatással vádolt férfi, M. F. még kiirtással is fenyegetőzött.

A tragédia utáni évben több más gyászoló hozzátartozóhoz hasonlóan én is kaptam mocskolódó üzeneteket. Többen feljelentést is tettek, ám azt hittük, ezekből végül nem lesz semmi. Néhány hónapja mi magunk lepődtünk meg a legjobban, amikor kaptunk egy levelet, hogy egy személyt sikerült beazonosítani és felelősségre vonni. Csak az iratbetekintés során derült ki számunkra, hogy ugyanabba az iskolába, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba járt korábban, ahova a gyerekek is. Állítólag az iskolával szembeni személyes sérelmei motiválták,de azt egyelőre nem tudjuk, pontosan mi”– mesélte Szendrei Endre, aki azt is elmondta, az illető olyanokat is írt, hogy nekik kellett volna égniük, mint a gyerekeknek.
„Mérhetetlen fájdalmat okozott nekünk a gyalázkodásaival” – tette hozzá a férfi a lapnak. A Milánóból Velencébe tartó A1-es autósztráda kelet-veronai kapujánál az olaszok támogatásával készült el ez az emlékmű (Fotó: kozterkep/mapublic)

Karácsony Gergely sem segített nekik

Ugyancsak Szendrei Endre volt az, aki Budapesten egy emlékművet szeretett volna felállítani az áldozatok emlékére, de Karácsony Gergely meghiúsította a tervet. : a tragédia első évfordulóján tervezték felállítani az emlékművet, amelyet az akkori VI. kerületi önkormányzat engedélyezett is a Kodály köröndön, közvetlenül az áldozatok iskolája, a Szinyei Merse Pál Gimnázium közelében. Később azonban kiderült, ez világörökségi terület, ezért az engedélyt visszavonták. Az önkormányzat akkor átutalt 6 millió forintot az elhunytak emlékére létrehozott iskolai alapítványnak. A választásokat követően azonban a kerület új vezetése azonnal visszavette ezt a pénzt az alapítványtól. A szülők márciusban levélben fordultak a VI. kerületi önkormányzathoz az emlékműre szánt összeggel kapcsolatban, azonban érdemi választ a mai napig nem kaptak.

 





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás