Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi – jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos a Velencében pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Augusztustól a vaporettohajók hetvenöt percig érvényes menetjegyének ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik – Fotó:Pixabay

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.

Aki foglal, kedvezményt kap

Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporettohajók hetvenöt percig érvényes menetjegyára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik. Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.

Aki ott alszik, az jövőre fizet

2023. január 16-tól a belépést fizetőssé teszik azon turisták számára is, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés. Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon. Az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptetőkapuknál ellenőrzik majd.

A Megváltó ünnepére maximum 60 ezren mehetnek be

Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret. A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be. Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állítottak fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.