A NASA Cape Canaveral-i űrközpontjából 19:27-kor (közép-európai idő szerint hétfőn 01:27-kor) indított űrhajó startját élő közvetítésben mutatta az amerikai űrkutatási hivatal.

A Crew Dragont magasba emelő Falcon 9-es rakéta első fokozata egy perc repülés után a terveknek megfelelően, a már megszokott módon levált és visszatért egy úszó platformra.

Az űrhajó – fedélzetén három amerikai és egy japán űrhajóssal, Michael Hopkinsszal, Victor Gloverrel és Shannon Walkerrel, valamint a japán Szoicsi Nogucsival – előreláthatólag 27 óra repülés után dokkolhat majd a Föld fölött mintegy 400 kilométerrel lebegő Nemzetközi Űrállomáson, ahol jelenleg Szergej Rizsikov és Szergej Kudj-Szvercskov orosz, valamint Kate Rubins amerikai asztronauta dolgozik.

A SpaceX új űrkapszulája idén májusban indult először az űrbe két amerikai veterán asztronautával, Robert Behnkennel és Douglas Hurley-vel. Ez volt az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indított űrexpedíciót. Az űrsiklók „nyugdíjazása” óta, az elmúlt kilenc évben az amerikai asztronauták orosz űrhajókkal jutottak el az ISS-re.

NASA SpaceX Crew-1 astronauts successfully launched on Nov. 15 at 7:27 p.m. EST. After they dock to the International…

Posted by NASA – National Aeronautics and Space Administration on Sunday, November 15, 2020