Ahogy azt a Metropol is megírta, brutális összeggel tömte volna ki az I. kerület Alföldi Róbert II. kerületi színházát. Azonban hiába várt volna ki V. Naszályi Márta az Alföldi Róbert nevével fémjelzett magánszínház támogatásával, és vonta vissza az erről szóló előterjesztését a csütörtöki I. kerületi testületi ülés előtt. Az budavári tanácskozás hetedik órájában a képviselő-testület elfogadott egy költségvetési módosítást, amely értelmében az Átriumnak szánt 35 milliót csak az I. kerületben lehet elkölteni. Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) a Magyar Nemzetnek elmondta, V. Naszályi Márta ellen saját szövetségesei is fellázadtak.

„Effektíve korlátoztuk a polgármester jogköreit” – mondta lapnak Gulyás Gergely Kristóf arról a rendeletmódosításról, melyet csütörtökön fogadtak el a budavári önkormányzat ülésén. Az I. kerületi balliberális polgármester, V. Naszályi Márta a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés elején jelentette be, hogy mégsem támogatná 35 millió forinttal az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Átrium magánszínházat, és az erről szóló előterjesztését visszavonta.

V. Naszályi nem értette a javaslatot

Az előterjesztéssel kapcsolatban V. Naszályi Márta jelezte, hogy ő maga nem érti, miről szól, ahogy fogalmazott: „A hivatal számára nem világos, hogy mit módosított”. A polgármester a számára érthetetlen javaslat elfogadása után gyakorlatilag egyből szünetet rendelt el, és válságstábot hívott össze a hivatalban, ugyanis több terve is ellehetetlenült.

A beterjesztő fideszes önkormányzati képviselő, Gulyás Gergely Kristóf két konkrétumot emelt ki:

  • A polgármester saját keretét 10 millió forintról 5 millió forintra csökkentették. V. Naszályi korábban ebből adott volna 10 millió forintot a Karácsony Gergely által lezárt budai rakparton létesítendő BudaPlázsra, a csökkentett keretből azonban ezt nem tudja megtenni.
  • Egy polgári válaszos módosító befogadásával pedig az „Egyéb kulturális célok” című költségvetési sort, „Első kerületi kulturális célok” címűre módosították. Ezen a soron 60 millió forint szerepel, V. Naszályi Márta korábban beterjesztett javaslata ebből adott volna 35 milliót a második kerületi Átrium magánszínháznak. A fideszes képviselő szerint a módosítás után ezt nem teheti majd meg, hiába reménykedik egy esetleges baloldali győzelemben a szeptemberi időközi választáson.

„A szavazás amiatt is fontos volt, mert megmutatta, hogy V. Naszályival szemben konkrétan fellázadtak a saját szövetségesei” – tette hozzá Gulyás Gergely Kristóf, aki szerint voltak olyan baloldali képviselők akik azért nem támogatták javaslatát, mert tudták, hogy az LMP szavazatával úgyis el fogják fogadni.

Korlátozta a testület V. Naszályi Márta jogköreit

LMP-Párbeszéd konfliktus állhat a háttérben

A helyi fideszes politikus szerint nem kizárt, hogy az I. kerületi LMP-s országgyűlési képviselő, Csárdi Antal, és a párbeszédes polgármester V. Naszályi Márta között is konfliktus van: a Magyar Nemzet írt róla korábban, hogy V. Naszályi a Párbeszéd társelnökségére is pályázna a mikropárt nyári tisztújításán. Az egykor LMP-ből kiszakadó Párbeszéd, és az Ungár Péter frakcióvezető által dominált LMP között egyébként is kiújultak az összecsapások, most éppen azon veszekednek, hogy melyikük az igazi zöldpárt.

Az LMP álláspontja szerint a Párbeszéd nem nevezhető zöldpártnak. A jelenleg Karácsony Gergely, és Szabó Tímea által vezetett Párbeszéd pedig épp a minap posztolt arról, hogy ők a Ryanair diszkont-légitársaságnak szurkolnak a kormány ellenében. Arra, hogy ez nem kifejezetten zöldekre jellemző hozzáállás, Ungár Péter sietve emlékeztetett a poszt alatt.

Az I. kerületi viszonyokról Gulyás Gergely Kristóf azt is elmondta, hogy V. Naszályi elveszítette a támogatottságát a képviselő-testületen belül. Hozzátette:A konfliktus a képviselőtestület és a polgármester között, egyre mélyül.”