RETRO RÁDIÓ

Ünnepi programok a Millenárison, itt vannak a részletek





Augusztus 18. és 22. között színes családi programokkal, zenével, sporttal és gasztronómiával várja látogatóit az idén húsz éves, megújuló Millenáris és az augusztus 20-án egy éves Széllkapu Park. (X)



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.18.
egyedülálló programok

A Millenáris Parkban a ZeneMűvek, a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Millenáris létrehozta Magyarország első komolyzenei piknikjét, a Music ül a fűben – komolyzenei pikniket, amelyet augusztus 18-án, immár harmadik alkalommal rendeznek meg a Nemzeti Táncszínház előtt. Elmaradhatatlan kellék az étel, ital és a pikniktakaró, a gyerekek pedig nyugodtan szaladgálhatnak a fűben az előadás alatt. Emellett továbbra is tart a Millenáris Bajnokok Parkja ingyenes programsorozat, amely ezúttal tűzoltó bemutatóval, közlekedési oktatóparkkal, hagyományőrző alkotóházzal, játszósarokkal, 8 méter magas mászófallal és sportszerkölcsönzővel várja látogatóit. A megpihenni vágyókat kellemes teraszok, napozóágyak fogadják a Rosetta kávézóban és a Samantha bisztróban.

A Széllkapu Parkban a Zenélő Budapest program keretében mesekoncertek és interaktív közösségi hangszerbemutató várja a legkisebbeket. Mindemellett a születésnapi hétvégére látogatók ingyenes, szervezett és vezetett tematikus sétákon vehetnek részt. Az egy éve átadott, két és fél hektáros ligetes-mezős-tavas Széllkapu parkrész mára benépesült, és folyamatos népszerűségnek örvend.

Közép-Európa egyik legnagyobb pihenőparkja jött itt létre az egykori ipari terület helyén, amely jelentősen növelte a főváros zöldfelületeit, javítja a forgalmas városrész levegőjét, a parkrésszel egy időben átadott 500 férőhelyes mélygarázs pedig enyhíti a környék parkolási gondjait. Idén vendéglátóhelyek is nyíltak a Széllkapu Parkban. A nor/ma grand skandináv pékség északi stílusú gasztronómiával, a Zsiráf Buda étterem panorámával, minőségi italkínálattal, és a téren, a napelemfák melletti fagylaltozópavilonjával várja vendégeit. A park gazdag növényvilága, a vízjáték párája és a Függőkert hűvöse felfrissülést nyújt a forró nyári napokon.

A 4000 m2 zöld felületet adó Függőkert idén kiállítási helyszínként is debütál, a Magyar edzők a nagyvilágban című szabadtéri kiállítás az első emeleten található. A tematika nem véletlen, a tárlat szervesen kapcsolódik a Millenáris D jelű Üvegcsarnokában zajló Világraszóló Bajnokaink - 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállításhoz, mely október 10-ig látogatható.

Akinek a Millenáris lesz az úti célja, elhozhatja felesleges könyveit, és cserébe hazavihet egyet

A Lapozó nevű könyvcserepontok a könyvek újrahasznosítását és az olvasás élményének megosztását népszerűsítik a Millenáris és a Bookline közös kezdeményezésében.

A Millenáris, a hely, amely felfrissít, pihentet és feltölt

Az egykori Ganz gyárból kialakított kulturális és közösségi tér, az innováció és az egész életen át tartó tanulás támogatója, mely változatos programoknak, tudományos kiállításoknak, fesztiváloknak, koncerteknek ad helyet. A tavaly átadott Széllkapu Parkkal kibővült intézmény idén ünnepli 20. évfordulóját. Ebben az évben több épületet érintő felújítás, átalakítás kezdődött annak érdekében, hogy a minden elemében megújuló, korszerű közösségi helyszín saját és befogadott rendezvényei és parkjai által újra kivételes közösségi térként fogadhassa látogatóit. (X)





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás