Ibrahima Socé Fall, a szervezet egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó igazgatója elmondta: ezzel háromra emelkedett Ghánában a Marburg-fertőzésben elhunytak száma. A gyerek nemét és korát nem közölte.

A nyugat-afrikai országban júliusban jegyezték fel az első halálos kimenetelű marburgos megbetegedést. Az első két eset Dél-Ghána Ashanti régiójában történt és mindkét páciensnél hasmenés, láz és hányinger volt az elsődleges tünet.

Ibrahima Socé Fall a ghánai szakminiszterre hivatkozva azt is közölte: az elhunyt gyermek szülei szintén megfertőződtek, egyikük állapota egyelőre javul. Továbbá jelenleg is vizsgálnak egy további gyanús esetet.

A nyugat-afrikai régióban 2021-ben Guineában jelent meg először a Marburg-vírus. Elsődleges hordozói az eddigi vizsgálatok szerint a trópusi denevérek, az emberek között pedig közvetlen érintkezéssel testnedveken, valamint közösen használt tárgyakon keresztül terjed.