RETRO RÁDIÓ

Tragédia! Megszólalt a vízimentő: Tíz percig küzdöttem a fiú életéért





Két gyermekét vesztette el a jászberényi P. család a Fonyódhoz tartozó Alsóbélatelep egyik szabadstrandján vasárnap délután. Először a 13 éves Zoltán, később a 17 esztendős Tamás holtteste került elő a vízből. A tragédiát a fiúk kishúga is végignézte.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.27.
tragédia

A jászberényi P. család még csupán egy napja élvezte a Balatont, amikor Zoltán és Tamás úgy döntött, hogy egy-egy gumimatraccal mennek be a vízbe. Órákkal később holtan kerültek elő. A Bors megtalálta azt a férfit, aki még a tóban megpróbálta a kisebbik fiút újraéleszteni. F. Attila korábban Amerikában dolgozott vízimentőként, így pontosan tudta, mit kell tennie.

Egy SUP-os férfi észrevett egy árván lebegő gumimatracot, jóval a bóján túl. Sejtette, hogy ez csak bajt jelenthet, ezért elkezdte a tulajdonosát keresni. Hamarosan meg is találta azon a részen, ahol egy felnőttnek is az álláig ér a víz. A fiút felfektette a vízieszközre, majd segítségért kiáltott – mondta Attila, aki az ismeretlentől átvette a gyermeket.

Körülbelül tíz percig tartott, amíg sikerült a partra tolnom, legalább ennyi ideig küzdöttem a fiú életéért. Menet közben szívmasszázst alkalmaztam. A srác akkor már halott lehetett. Amikor végre kiértünk, a fiú édesanyja szólt, hogy még a nagyobbik fia is bent van a tóban. Négy csónakkal érkeztek a vízirendőrök és a mentősök. Még mentőhelikopter is a helyszínre jött, de már hiába – mondta a tanú, akit megrázott, ahogy látta, hogy a fiúk kishúga végigsírta a kutatás és az újraélesztési kísérlet ide­jét. Órákkal később került elő a vízből Tamás.

Csónak, mentő és helikopter is érkezett a helyszínre, de már nem tudták megmenteni a gyerekek életét

A gyerekek anyja a szemtanúk szerint megjegyezte: sem Zoltán, sem Tamás nem tud úszni.

A fiúk halálával kapcsolatban idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Az elhunytakat a ságvári halottasházba szállították. A család tegnap oda vitte a fiúk ruháit, hogy felöltöztethessék őket. A gyászoló szülők még a tragédia helyszínére is visszamentek, hogy elhelyezhessék a mécseseiket.

A jászberényiek döbbenten állnak a fiúk halála előtt. Munkatársunk elérte Tamás egyik ismerősét, aki szerint P.-ék szerető családot alkottak.

Közvetlen közelről élték át a balatoni tragédiát Laky Zsuzsiék

Egész éjszaka nem aludt, még mindig sokkos állapotban van a kétgyermekes sztáranyuka, aki családjával békésen sétált a bélatelepi strandon, amikor pár méterre tőlük meglátták a négy mentőhajót körözni a Balatonon. Akkor már sejtették, hogy valakit keresnek, de nem tudták még, mi történt.

– Nem sokkal később leszállt egy mentőhelikopter is, akkor már tudtuk, hogy nagy baj van – mesélte a Borsnak Laky Zsuzsi. – Később már kiderült, hogy két gyermeket keresnek, végignéztük, ahogy szonárokkal keresik őket a vízben, láttuk, ahogy a búvárok is mindent megtesznek. De nem maradtunk ott sokáig, nem akartuk, hogy a lá­nyok esetleg lássák, ahogy a holtesteket kiemelik… A párom egyik ismerőse talált rá SUP-ozás közben az egyik áldozatra. Szörnyű tragédia. Édesanyaként el nem tudom képzelni, mit élhetnek át most a szülők. Ezek a gyerekek nem tudtak úszni, feltehetőleg a matracukkal besodródtak. Nagyon veszélyes ez a déli része a Balatonnak, mert sokáig sekély a víz, aztán hirtelen már három méter mély.

Laky Zsuzsiék nyaralását is beárnyékolta a tragédia

 





Ezeket olvastad már?
„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás