
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Súlyos buszbaleset történt Kenya középső részében vasárnap este, harmincan meghaltak - közölték helyi önkormányzati források hétfőn.
Egy hídon haladó autóbusz letért az útpályáról, és mintegy 40 métert zuhanva a híd alatti folyóba csapódott.
A helyi prefektus beszámolója szerint húsz utas a helyszínen, négy pedig a kórházba szállítás után vesztette életét. További 6 holttestet hétfőn reggel emeltek ki a Nithi folyóból.
A délkeleti Mombasa kikötővárosba indult busz katasztrófájának pontos oka egyelőre nem ismert, a vizsgálat és az esetleges további holttestek keresése még folyamatban van. A hatóságok mielőbb szeretnék kiemelni a darabokra szétesett busz roncsát.
A Nithi folyó felett átívelő hidat már eddig is „fekete hídként” emlegették a helyiek, mivel korábban is számos baleset történt ott.
Kenyában folyamatosan emelkedik a közúti balesetekben elhunytak száma az utóbbi években. A helyi közlekedési hatóság adatai szerint 2022 januárja és júniusa között már több min 1900-an, 9 százalékkal többen vesztették életüket az ország útjain, mint a tavalyi azonos időszakban.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.