A 40 éves Karen még 2020 decemberében kapta el a koronavírus-fertőzést, annak ellenére, hogy nővére, Rachel Hobbs szerint az ötgyermekes édesanya próbált a lehető legelővigyázatosabb lenni.

Nővére elmondása alapján teljesen egészséges és fitt volt, de miután elkapta a fertőzést, december 27-én kórházba kellett szállítani, mert állapota egyik napról a másikra súlyosbodott – írta meg a The Sun.

Néhány nap múlva a kórházban fekvő Karen egy Facebook-bejegyzésben tudatta barátaival és ismerősivel, hogy tünetei nagyon súlyosak, ezért mesterséges altatásba fogják helyezni, amitől nagyon megrémült.

„Kómába fognak helyezni, és figyelmeztettek az orvosok: nem biztos, hogy ezt élve megúszom. Kérem, mindenki imádkozzon értem, hogy hazamehessek a gyerekeimhez. A félelemre, amit most érzek, nem jó szó a rettegek” – írta utolsó üzenetében az ötgyermekes édesanya.

Karen egészen január 19-éig maradt a gépen és küzdött az életéért, amikor is szívleállás okozta a halálát.

„Láttuk, amikor kómában volt, de nem búcsúztunk el, mert nem igazán gondoltam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk. Az orvosok természetesen figyelmeztettek, hogy meghalhat, de akkor is hittük, hogy minden rendben lesz és legyőzi a betegséget, még ha felépülése hosszabb ideig is tart” – nyilatkozta megtörten a tragédia után az ötgyermekes édesanya testvére.

Rachel végül azért osztotta meg testvére történetét a világgal, hogy felhívja a figyelmet a vírus veszélyeire, és az emberek komolyan vegyék a védekezést a világjárvánnyal szemben.