RETRO RÁDIÓ

Megszakad a szív! Szülei karjai között halt meg koronavírusban az újszülött kislány





A kislány egy héttel születése után lett koronavírusos, majd az állapota gyorsan romlott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.28.
Tragikus

Meghalt egy újszülött kislány, miután az édesanya elkapta terhessége alatt a koronavírust.

A baba koraszülöttként látta meg a napvilágot, aki pozitív vírustesztet mutatott egy hét után. A kislányt intenzív osztályra szállították, ahol az orvosok kiemelt figyelemmel ápolták. Végül gyorsan romlott az állapota és október végén a betegség szövődményeiben meghalt a kislány a szülők karjai között, számolt be róla Manchester Evening.

A szülők teljesen összetörtek a történtek után, de próbálnak erősek maradni, két idősebb fiuk miatt, akik szintén nehezen dolgozzák fel a a tragédiát.

„Jelenleg teljesen összeomlottak, a család és a barátok tartják bennük a lelket” – mondta a család egyik közeli barátja.

Egy szervezet létrehozott egy gyűjtési programot is, hogy a pár a lehető legszebb temetést tudja megadni elhunyt kislányuknak.

 

 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás