A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett” – ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök.

Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek” – tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát.

A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról.

Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést.

Ellepték a rendőrök a környéket Fotó: AFP

Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet. „Sok szemtanúnk van még, akikkel beszélnünk kell” – tette hozzá.

Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosában, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak.

A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.

Ilyen nyilakkal lőtt az emberekre a támadó Fotó: Twitter

A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.