Úgy tudni, még mindig életveszélyes állapotban fekszik a nagykanizsai kórházban P. Gabriella, az a családanya, akit saját férje próbált meg kivégezni hétfőn délután Gyenesdiáson – írja a Bors.

Padlógázzal Keszthelyig

P. György többször is rálőtt az asszonyra a közös házukban, majd a férfi a lőtt sebbel menekülő asszony után futva az utcán is folytatta a hajszát. Gabriella azonban elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot: dacára életveszélyes sérüléseinek, bepattant a ház előtt parkoló autójába, és vérző testtel, padlógázzal a keszthelyi kórházba hajtott. Onnan súlyos állapota miatt később átszállították a nagykanizsai intézménybe.

A házban végzett magával

György tette után nem menekült el, hanem visszament a házba, ahol saját magával is végzett. A helyieket sokkolták a történtek, több környékbeli a fegyverdördülésre eszmélt:

Hallottuk a lövések hangját, ijedten kirohantunk, de akkor már azt láttuk, hogy Gabi bepattan a ház előtt parkoló kocsiba, és elporzik – mondta egy utcabéli asszony a Borsnak. A szakácsként dolgozó Györggyel szemben voltak fenntartásaik a szomszédoknak.

Gabi kedves volt, nyugodt és mosolygós, míg Gyuri mogorva, arrogáns és mindenkivel lekezelő, ahogy hallottuk, agresszív is volt, és az alkoholt sem vetette meg. Gabi végül megelégelte, csoda hogy eddig bírta – tette hozzá.

Fotó. Bors

Külön szinten éltek már

A pár házassága ugyanis már jó ideje megromlott, hosszú idő óta kétszintes házuk külön emeletén éltek, Gabi pedig egy hónapja elhagyta a férfit, és elköltözött közös kislányukkal.

Nagyon aranyos volt a kislány és az asszony is. Azt tudtuk, hogy nincs minden rendben köztük, és hogy bár nem váltak el, és egy fedél alatt éltek, jó ideje külön voltak – mondta a házaspárról Fodor Iván. Györgyön ekkor már látták a helyiek, hogy depreszsziós, többször is kiállt a házuk előtti útra, és csak bámult arra, ahonnan a felesége szokott érkezni.

Három pisztolyt tartott

– Amikor a felsorakozó rendőröket megláttuk, megdöbbentünk, nem gondoltuk, hogy ilyet tesz – mondta Iván bácsi a Borsnak. Azt egyelőre sem ő, sem a helyiek nem tudják, hogy György mivel csalta magához vissza Gabriellát, de lehetséges, hogy egy ideje már eltervezte a brutális támadást, ugyanis a házban három, engedély nélkül vásárolt fegyvert is találtak a zsaruk Ezek egyikével lövöldözött a férfi.