Már az iskolák környékén is egyre több zombisodó kábítószereset lehet látni. A Ripostnak küldtek egy videót, amin látható, hogy a rendőrök éppen elkaptak egy bikázót.

A laphoz eljuttatott felvétel múlt héten, az egyik hétköznap reggel fél nyolckor készült, amikor a legtöbb gyerek jár a környéken. A kisebbeket kísérik ugyan a szülők, de sok gyerek egyedül sétál arra iskolába menet. „Ide jár a fiam iskolába, reggel és délután is láttam itt furcsa alakokat, és nem a tipikus kéregető hajléktalanok. A legtöbb nagyon lassan mozog, de nem részegnek látszanak, a legtöbb olyan, mintha egy robot vagy zombi lenne”mondta a Ripostnak a felvételeket készítő édesanya, aki nagyon örült annak, hogy a rendőrök hamar intézkedtek. „A rendőrség intézkedett, az elvégzett gyorsteszt kimutatta, hogy az illető újfajta pszichoaktív szert használt „– tudta meg a lap a rendőrségtől. Az illető kis mennyiségben fogyasztott, így csak szabálysértést követett el.

Egyre több halálos áldozatot követel magának a legújabb pszichoaktív anyag. A bikának augusztus elején tizenegy halálos áldozat volt, de ma már több mint húszról tudnak a hatóságok. Ez a drog attól vált különösen hírhedtté, hogy zombikká változtatja a fiatalokat, akik bódult állapotban állnak vagy fekszenek, nem érzékelve a külvilágot sem.