Mindezt azért, mert tömeges fertőzés ütötte fel a fejét a hongkongi állatkereskedésekben, így a döntés nyomán eddig több mint két és fél ezer kisállatot foglaltak le és altattak el. Arra kérik az embereket, hogy az elmúlt hetekben vásárolt hörcsögöket is vigyék vissza az üzletekbe. Mindez természetesen óriási felzúdulást váltott ki az állatbarátok részéről, amit a kormány irracionálisnak vél, és azzal magyarázza a radikális lépést, hogy az elsődleges a járvány megfékezése – írta meg a Reuters

Csakhogy az állategészségügyi szakemberek szerint semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy a kisállatoknak bármilyen szerepük lenne a koronavírus emberi fertőzésében.

Hongkongban egyébként sem tudják teljesen, hogyan harcoljanak a járvány ellen, ugyanis megbukni látszik az eddig stratégia. Kaulung városrész egyik zsúfolt lakónegyedében például több épületet is lezártak, 35 ezer lakónak pedig kötelezővé tették a tesztelést, ám úgy tűnik, hogy Hongkong „zéró Covid-stratégiája” egyre kevésbé tartható. Csak vasárnap 140 új esetet jelentettek, ami 2020 júliusa óta a legmagasabb szám. Hongkongban már így is számos korlátozás van érvényben, zárva vannak az iskolák, este hat után az éttermek is, a vállalatok pedig otthoni munkavégzésre szólítják fel alkalmazottaikat.

Sophia Chan, Hongkong egészségügyi minisztere vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy minden igyekezetükkel a járvány megfékezésén vannak. A lakosságot pedig arra kérte, hogy a közelgő holdújévi ünnepek alatt kerüljék a nagyobb összejöveteleket.