RETRO RÁDIÓ

Teszteltük az idősávot, így vizsgáztak a boltok





Első nap körbejártuk fél Budapestet, hogy megnézzük: betartják-e a vásárlók, és betartatják-e a boltok az új idősávokat?



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
második hullám

– Elnézést, sajnos Ön most nem mehet be az üzletbe, 9 és 11 óra között csak a 65 év felettieknek van nyitva az üzletünk – mondta egy nagyon udvarias bolti alkalmazott az egyik budapesti Aldiban kollégánknak tegnap reggel 9.05-kor. Egy patikában ugyanígy jártunk 10 perccel később: – Ne haragudjon, hölgyem, ez most az időseknek fenntartott idősáv, kérjük, jöjjön vissza 11 óra után! – mondta a szintén nagyon udvarias gyógyszertáros.

Tegnap már hatályba lépett a kormány új rendelete a vásárlási idősávokról. Úgy tűnik, tavaszal már sikerült megszoknunk, hogy van ilyen, mert tegnap délelőtti körsétánk során szinte alig találkoztunk 9 és 11 óra között olyan fiatalabb vásárlókkal, akik nem tudtak az új szabályról és be akartak menni, és egyetlen üzletbe sem engedték be 9 és 11 óra között kollégáinkat.

Egy éve álmunkban sem gondoltuk volna, hogy maszkban fogunk járni, és nem mehetünk akármikor boltba – de úgy látszik, mindent túl lehet élni és meg lehet szokni – így ezt is…

KISOKOS: íme a pontos szabályok

Mikor vannak “védett” idősávok, amikor csak a 65 év felettiek vásárolhatnak?

Hétköznap: 9-11 óra között

Hétvége: 8-10 óra között

Az idősek máskor is vásárolhatnak?

Igen, saját felelősségükre bármikor, számukra nincs megkötés.

Milyen üzletekben érvényesek ezek a védett idősávok az időseknek?

  • élelmiszerüzletekbe
  • illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletekbe
  • gyógyszertárakba, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekb
  • A 65 év alattiak mikor vásárolhatnak?

    Hétköznap: 9 óra előtt vagy 11 óra után

    Hétvégén: 8 óra előtt vagy 10 óra után

    Kinek a felelőssége mindez?

    A bolté. Az üzletnek kell gondoskodnia, hogy a védett idősávban csak az idősek vásároljanak. Ha egy vevő nem akarja betartani a szabályt, a bolt értesítheti a rendőrséget.

     





    Ezeket olvastad már?
    Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

    Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

    Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

    Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

    Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

    Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

    Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

    Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás