
Ismét változnak az árak a kutakon, holnaptól erre lehet számítani!
Mutatjuk a részleteket!
Karácsony, ajándékok, gondolkodás, tettek. Mindenki másképpen viszonyul a beszerzéshez, a jelentéktelen kisebbség például már nyáron elkezdi, de a többség…
Ahogyan közeledik a karácsony, úgy nő az emberekben a feszültség az ajándékokkal kapcsolatban. Először a legyintés: ugyan már, hol van az még, aztán: ugyan már december van, de azért van még egy kis idő.
Aztán majd holnap, de nem gáz, mert meg kell csinálni valami fontosat a főnöknek és aztán egyszerre kigyullad a fény a fejünkben: atyaég, még ezt sem vettem meg, jaj, ne feledkezzünk el az anyósról, de mit kellene venni Piri mamának? Szóval évről évre jön a kapkodás, a rémület és a véget nem érő rohangálás, amikor az ember az orra alatt mindig ugyanazt motyogja: mi a fenét keres itt ennyi ember?
Ica rendkívül nyugodt és az is lehet, mert neki mindenkinek, mindent sikerült beszereznie. Állítólag időben! Ibci ellenben egy teljesen egyedülállóan előrelátó asszony, kapaszkodjanak, már nyáron elkezdi az ajándékok beszerzését. János nem igazán ideges típus, egy hónappal előre gondolkodik. Stefánia legalább bevallotta, hogy bizony bőven marad beszerezni való ajándék az utolsó pillanatra is.
A biztonság kedvéért szólunk: december 23-a van…. Te hogyan állsz?
Mutatjuk a részleteket!
A cukorbetegséggel élők iránti empátiát szeretnék erősíteni.
A hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak az ügyben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.