RETRO RÁDIÓ

A szülők ledöbbentek: unatkozó kislányok 21 milliós kárt okoztak a parkoló autókban





A három gyermek kint játszott, amikor úgy érezték, hogy nagyon jó móka lesz összekarcolni néhány autót.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.17.
döbbenetes

Három kisgyermek játszott az utcán, amikor úgy döntöttek, hogy unaloműzésképp összekarcolnak néhány parkoló autót – szúrta ki a Krone Zeitung közleményét a vezess.hu.

Mint írják, néhány napja a németországi Linnich városában játszott az utcán három kislány (9 és 10 évesek), akik azzal ütötték el az időt, hogy megkarcoltak néhány autót. A helyi rendőrség információi szerint eddig 33 sérült járműről tudnak, amelyeket a gyerekek rongáltak meg. A kár eddig 60 ezer euróra rúg, amely átszámítva 21 millió forintnak felel meg.

A lányokat egyetlen autótulajdonos sem kapta rajta, a történtekre úgy derült fény, hogy az egyik kisgyermek elmesélte édesanyjának, hogy mit csináltak aznap, az anyuka pedig azonnal jelentette a dolgot a rendőrségen.

A hatóság a biztosítótársaságokkal karöltve vizsgálja, hogy a kártérítést pontosan kinek kell majd megfizetnie.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás