RETRO RÁDIÓ

Szörnyű hír! Újabb járvány ütötte fel a fejét, ez is a tüdőt rombolja





A Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén az utóbbi három hónapban több mint 520 pestises megbetegedést és 31 halálesetet jelentettek - közölték az afrikai ország egészségügyi hatóságai.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.19.
halálos

Patrick Karamura, Ituri tartomány egészségügyi minisztere szerint a túlnyomóan bubópestises esetek mellett megjelent a tüdő- és a szeptikémiás pestis is az országban.

Mint mondta, az első eseteket tavaly november közepén észlelték Ituriban.

Fotó: shutterstock

Anne Laudisoit, az EcoHealth Alliance civilszervezet járványügyi szakértője szerint a fertőzöttek átlagéletkora 13 év. Mint mondta, az első esetek jelentkezésekor tömeges patkánypusztulást tapasztaltak, ami a pestis egyik jele. Hozzátette, hogy a patkányok halálával a rajtuk élősködő bolhák új gazdatestet keresnek, ez pedig az ember.

A betegséget okozó baktériumot a rágcsálókon, köztük patkányokon, mókusokon élősködő bolhák terjesztik. A pestis antibiotikumokkal gyógyítható.





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás