Szlovákia

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint az országban elsőként Vladimir Krcmery fertőző betegségekre szakosodott orvos kaphatta meg a védőoltást szombat este. „Megnyertük a fogadást, hogy még karácsonyig lesz oltás” – hangsúlyozta a 60 éves orvos, akinek a Nyitrai Egyetemi Kórházban adták be a vakcinát.

Nem sokkal korábban érkezett meg Szlovákiába a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag első szállítmánya, mintegy 10 ezer adag.

Az Európai Unióban vasárnap kezdik meg a védőoltások beadását a „V-napon” (Vakcina-nap). A TASR kedden az egészségügyi minisztériumra hivatkozva még azt közölte, hogy a többi uniós tagországhoz hasonlóan Szlovákiában is december 27-étől oltják be a népességet.

Az 5,5 millió lakosú Szlovákiában a járvány kitörése óta 166 649 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1732-en hunytak el a kórban.

Ausztria

Az ország történetének legnagyobb immunizálási kampányában elsőként három nő és két férfi kapja majd meg az ellenanyagot. A 80 év feletti betegeket a Bécsi Orvostudományi Egyetemen fogják beoltani. A legidősebb páciens 93 éves.

Az első injekciókat Ursula Wiedermann-Schmidt, az Osztrák Vakcinológiai Társaság elnöke, illetve Thomas Szekeres, az Osztrák Orvosi Kamara elnöke fogja beadni a krónikus betegségekben szenvedő pácienseknek. A Bécsi Orvostudományi Egyetemen kockázati csoportba tartozó betegekre szakosodott ambuláns osztály működik, az öt önkéntes ott jelentkezett az oltásra – közölte Wiedermann-Schmidt.

A gyártó szerint bizonyos védelem már az első injekciótól számított hét napon belül kialakul. Az APA osztrák hírügynökség közölte, hogy már sokan jelentkeztek vakcináért. Szombaton Ausztriába hozzávetőleg 10 ezer adag oltóanyag érkezett, amit egyenlően osztanak el a tartományok között. Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonban lakó önként jelentkezők kaphatják meg a vakcinát.

Januártól márciusig három részletben további 1 millió adag oltóanyag érkezik Ausztriába. A kormány stratégiájának megfelelően a szépkorúak után a kórházak személyzete – kockázati besorolás szerinti sorrendben -, valamint a több krónikus betegséggel is küzdő idősebbek korosztálya következik.

Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken kijelentette, hogy „az oltással veszi kezdetét a járvány feletti győzelem”. Ausztria a többi uniós tagállammal egy időben kezdi meg az immunizálási kampányt. Az országban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 350 484, közülük 5843-an hunytak el a kórban.