
Ruszin-Szendi bicskanyitogató igényei a szolgálati lakásba: whisky-s hordó a billiárdasztal mellé és a dolgozóba is
A leváltott vezérkari főnök és felesége elképesztő dolgokat rendelt közpénzen.
Északi szomszédunk már három hete készül az akcióra, amiből a hadsereg is kiveszi a részét.
Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá - jelentette be Igor Matovic kormányfő szombati sajtótájékoztatóján Pozsonyban. A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni.
Az embereket - Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van - antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra - közölte a szlovák miniszterelnök.
Matovic szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják. Szlovákiában pénteken 1968 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumok, az elvégzett tesztek 16,5 százaléka végződött pozitív eredménnyel. A járvány halottainak száma 11-gyel 82-re emelkedett.
A leváltott vezérkari főnök és felesége elképesztő dolgokat rendelt közpénzen.
A felfedezés komoly jelentőséggel bír.
Magyar Péter a hétfői Facebook-bejegyzésében a hétfői vihart „zápornak” nevezte.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.