Holly Shortlandnek nem mindennapi problémája van. Óriási mellei már 14 éves korában G-s kosárméretűek voltak, és azóta panaszkodik hát-, borda- és csípőfájdalmakra. Kiütései vannak tőlük és egyenként körülbelül hat kilót nyomnak.

A fiatal anyuka állítja, hogy szülés után csak rosszabb lett, hisz „hihetetlenül” megereszkedtek a keblei és olyan nehezek, hogy alvás közben fojtogatják – elmondása szerint néha a párjának kell megemelnie őket, hogy elviselhetőbb legyen.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hollymarie🦇 (@spooki_mama) által megosztott bejegyzés

Holly Shortland mindössze 144 centi magas. Elmondta, hogy a mellei méretét évek óta kínként éli meg, és az emberek –pláne az idegenek – felettébb kegyetlenek, amikor meglátják. Vannak, akik azt mondják, hogy a gyereke biztos jól táplált, más azt, hogy viseljen melltartót.

„A méretük miatt ilyen megereszkedettek, és ezen nem tudok változtatni. Még csak nem is találok olyan melltartót, amibe beleférnének” – nyilatkozta a lány.

Holly sok mindent megpróbált, fogyott hat kilót, hátha attól esztétikusabb lesz dekoltázsa, de nem járt sikerrel. Most adományokat gyűjt, hogy Törökországban megműttethesse – számolt be az esetről a Mirror.