Egy kutatásban 3200 nő szexuális igényét mérték fel 15 éven keresztül. „A nők körülbelül negyede nagyon fontosnak tartja a szexet, kortól függetlenül” – mondta dr. Holly Thomas kutató. Ez az arány pedig a korral egyre inkább növekszik.

A tanulmány kimutatta, hogy a nők jelentős része nagyra értékeli az együttlétet még idősebb korban is – és ez nem abnormális. Ha a nők képesek beszélni a párjukkal, és számukra kielégítő szexuális életet élnek, akkor nagyobb valószínűséggel értékelik ezt fontosnak.

Fotó: Shutterstock

Az ehhez hasonló tanulmányok bizonyítják, hogy nem csökken a nők szexuális vágya az öregedés során. A libidó persze akkor nő igazán, ha partnerükkel lehengerlő az együttlét és nem laposodik el a kapcsolat.

A korral a nők magabiztosabbak, és a szégyenlősség sem játszik már akkora szerepet. Harminc fölött tudják mi jó nekik igazán, később pedig a nagyobb tapasztalat is segíti őket. Persze ahhoz, hogy ez így is maradjon, a nőknek is tenni kell: kommunikálniuk kell vágyaikat. Arra is fény derült, hogy 40 fölött már egyre inkább mernek kísérletezni.