A monumentális emlékmű nem volt mindig közkedvelt műalkotás, sokan a megszálló szovjet csapatok szimbólumának tartották, ami vészjóslóan magasodik Budapest fölé. 1947. április 5-én avatták fel a győzelem és a béke jelképévének szánt Szabadság-szoboregyüttest. Budapest még csak ekkortájt kezdett felébredni a II. világháború okozta sokkból, a szoboregyüttes pedig a szovjet „felszabadításnak” volt hivatott emléket állítani. A hivatalos neve akkor még Felszabadulási emlékmű volt, és talapzatán eredetileg ez állt: „A felszabadító szovjet hősök emlékére”. A szobrot a tervek szerint a Krisztina körút menti Horváth-kertbe szánták, azonban később úgy találták, hogy ott nem érvényesülne eléggé, ezért inkább a Gellérthegy tetején állították fel.

A Szabadság-szobor az eredeti állapotában, az egyik mellékalakja egy zászlót tartó, géppisztolyos szovjet katona volt MTI Fotó: Friedmann Endre

Egy 28 éves ápolónőről mintázták a szobrot

Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész 1945-ben a Budapesti Nemzeti Bizottságtól kapott megbízást az emlékmű elkészítésére, és a művész lázasan elkezdte keresni a szoboregyüttes fő alakját méltóan megtestesítő női alakot. Amikor megpillantotta a Thököly út és Dózsa György út sarkán a villamosmegállóban ácsorgó Gaál Erzsébetet, a szobrász egyből tudta, hogy megtalálta a múzsáját. Az apácazárdát nemrég elhagyó, ápolónőként dolgozó, 28 éves nő először még nem tudta hova tenni a férfi közeledését.

– Éreztem, hogy valaki nagyon figyel. Egy idős, jó hatvanas férfi nézett kitartóan, majd hozzám lépett, megszólított – emlékezett vissza Erzsébet majd négy évtizeddel később a Magyar Hírlapban – Elmondta, hogy szobrász, Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak hívják, és már hónapok óta engem keres. Zavarban voltam, hirtelen nem tudtam, mit mondjak… Egy szép testtartású, arányos termetű, tiszta tekintetű nőt álmodott meg a szoborcsoport fölé – magyarázta lelkesen a mester –, akiből sugárzik a magyar nép megoltalmazására képes belső erő, és aki egyúttal az élet folytonosságának a megtestesítője is, mivel nő.

Erzsébet csalódott volt, amikor a szobrot meglátta

Erzsébet kis gondolkodás után végül ellátogatott a szobrászművész műtermébe, hogy modellt álljon az alkotáshoz.

– Három napig csak magyarázott, s a test, a fej és a magasba tartott pálmaág tartását gyakoroltatta órákon át. A negyedik napon testhez tapadó, sűrű szövésű, nem átlátszó gyolcsköntösbe bújtatott, és megkezdte a kis méretű, mintegy 90 centiméteres agyagszobor mintázását. Ennek a nagyított, bronzba öntött mása lett az emlékmű főalakja – emlékezett vissza 1970-ben a Népszavában Erzsébet, aki nem igazán erre a végeredményre számított.

– Nagyon meglepődtem, mert sehogy se ismertem magamra. Morogtam is, hogy ezért kellett nekem ennyi időt elpazarolnom az álldogálással. Akkor úgy éreztem, nem hasonlít rám a tizenhárom méter magas szobor. Olyan naiv voltam, hogy azt hittem, úgy fog kinézni, mint egy fénykép. Zsiga bácsi csak csendesen megjegyezte: nem csinálunk élethű szobrot tízméteres méretben – mesélte később a Reformnak 1984-ben.

Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Gaál Erzsébet a szobor makettjével Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Iskolát neveztek el róla, mégis szegényen halt meg

Erzsébet, mint a Szabadság-szobor modellje, pénzt nem kapott az államtól, mert tevékenysége társadalmi munkának számított. Pedig 10 napon keresztül naponta 20 percen keresztül tartotta a feje fölött a pálmaágat, miközben egy ventilátor fújta rá a levegőt. Kisfaludival a műalkotás elkészülte után is jó barátságot ápoltak, és a szobrászművész később ahogy tudta, segítette a nő életét, például szenet vitetett neki a hideg időkben. Az 1956-os forradalom alatt volt, hogy kővel dobálták meg, mert felismerték az utcán. 1958-ban Kisfaludi segítette hozzá a Soproni Állami Szanatórium röntgenasszisztensi állásához, ahol 26 évig dolgozott.

Erzsébetet a Kádár-korszak alatt gyakran hívták meg különböző rendezvényekre. Rengeteg levelet kapott a Szovjetunióból, ahol példaként állították őt az iskolások elé, sőt a nevét több diákkör és egy grúz iskola is felvette. Ő azonban élete végéig egy tetőtéri szolgálati lakásban lakott Sopronban. Időközben férjhez ment, és született egy lánya, akinek Kisfaludi lett a keresztapja. 1989-ben hunyt el, 72 éves korában. Thuránszky Tihamérné Gaál Erzsébetet férje mellé helyezték örök nyugalomra Sopronban. A sírkőre lánya ezt vésette rá: „Itt nyugszik a Szabadság-szobor modellje”.

Ma a Szabadság-szobor bal oldalán egy fáklyás, jobb oldalán pedig egy sárkányölő mellékalak látható Fotó: Bors

Nem engedték lebontani a budapestiek a város korábbi jelképét

A rendszerváltás után szóba került a szobor lebontása is, de a budapestiek ragaszkodtak hozzá. Végül maradhatott, de minden kommunista utalástól megfosztották. A 4 méter magas, géppisztolyos szovjet katona szobrát átvitették a Szoborparkba, a háborús domborműveket befalazták, a feliratokat és a cirill betűs neveket levésték. Az emlékmű talapzatán ma ez olvasható: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.

Érdekességek a Szabadság-szoborról

  • A szobor maga 14 méter magas, de a talapzatával együtt 40 méter.
  • Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós 1980-ban magával vitte az űrbe a szobor kicsinyített mását.
  • A grúz Goriban található Sztálin múzeumban megtalálható a kicsinyített mása, amelyet 1951-ben adományozott oda a magyar állam.
  • A szobortalapzatnál álló fegyveres szovjet katona szobrát 1956-ban már egyszer ledöntötték, de a forradalom bukása után pótolták.
  • A kommunista időszakban a pestiek gyakran csak „sörnyitónak” becézték a „felszabadulási” emlékművet.
  • A szovjet csapatok 1991-es kivonulásakor St. Auby Tamás képzőművész engedélyt kapott, hogy 4 napra hatalmas fehér lepellel takarja le a szobrot, amelyen két fekete szemlyuk volt – a hatalmas szellemszerű alkotás neve „A Szabadság Lelkének Szobra” volt.
  • 2011-ben egy katolikus alapítvány kezdeményezte, hogy az új alkotmány elkészítésével párhuzamosan a Szabadság-szobrot bontsák le, és a helyére Szűz Mária szobra kerüljön. Levelet írtak Schmitt Pál köztársasági elnöknek és a magyar püspöki karnak is, de végül nem találtak támogatásra.

Gaál Erzsébet sírja a soproni Szent Mihály újtemetőben: