Soros György újabb fokozatba emelte a Magyarországgal szembeni támadásokat – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentve: a Fidesz-KDNP és a nemzeti kormány, ahogy eddig, úgy ezentúl sem enged semmilyen Soros György irányából érkező zsarolásnak és fenyegetésnek. Hollik István rámutatott: az elmúlt napokban, mióta az Európai Bizottság letette a legújabb migrációs javaslatát az asztalra, megszaporodtak a Magyarországgal szembeni támadások. Most folytatódott a támadássorozat, de nem csupán Soros emberei támadták Magyarországot, „beszállt a nagyfőnök”, Soros György is – mondta.

Soros György (fotó: AFP)

Megjegyezte: azt eddig is tudták, hogy Soros György behálózta Brüsszelt, számos olyan alkalmazott dolgozik európai intézményekben, aki vagy támogatást kapott tőle, vagy egyenesen egyik alapítványánál, illetve az általa finanszírozott szervezetnél tevékenykedett. Most azonban már Soros György maga is nyíltan beszállt a Magyarország elleni támadássorozatba, személyesen parancsokat osztogatva Brüsszelnek. Hollik István idézte a közleményt, amelyben Soros György felszólította az Európai Uniót, hogy legyen Magyarország tesztalany, és indítsanak próbapert ellene.

„A spekuláns ezzel gyakorlatilag arra adott megrendelést Brüsszelnek, hogy statuáljanak példát Magyarországgal, és politikailag, pénzügyileg büntessék meg hazánkat” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Emlékeztetett: a napokban is elég intenzív támadást láthattak, kiadták a Magyarországot elítélő Soros-jelentést, majd a „spekulánssal” szövetséges képviselők szólaltak fel sorban, kezdve Vera Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével. Aztán a sor folytatódott Katarina Barley-val, az Európai Parlament alelnökével, aki egészen példátlan és felháborító módon Magyarország és Lengyelország pénzügyi kiéheztetéséről beszélt.

Hollik István (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az ok Hollik István szerint nyilvánvalóan az, hogy az új bizottsági migrációs javaslatban, ha más néven is, de ott szerepel a kötelező kvóta. Magyarország ezt a javaslatot újfent elutasította, nem menedzselni szeretnénk a bevándorlást, hanem megállítani – rögzítette. Soros György és hálózata azért támadja újra és újra hazánkat, mert továbbra sem vagyunk hajlandóak elfogadni tervét a migrációról – értékelt a politikus.