A szörnyű felfedezést a 37 éves kaliforniai Joel Morrison tette, amikor meglátogatott egy sacramentói temetőt. A férfi arra lett figyelmes, hogy az egyik sírkőből valami kilóg, majd amikor jobban szemügyre vette a tárgyat, akkor látta, hogy hajról van szó.

Elsőre teljesen lesokkolt, amikor leesett neki, hogy mit is lát, sőt nem is hitte el, hogy emberi haj lehet a 100 éves sírból kilógó csomó. A 37 éves férfi jobban megvizsgálta a sír környékét és realizálta, hogy a sír elemelkedett a helyéről és valóban kilóg belőle valamilyen haj. A férfi a rémes kalandról a TikTok-on osztott meg egy felvételt.

„Alaposabban megvizsgálva rájöttem, hogy határozottan emberi haj jön ki a sírból” – mondta el a videóban Joel, aki szerint lehet, hogy valami miatt felnyílt a sír és emiatt mókusok, rágcsálók és más állatok mehettek ki-be, és lehet, ott próbáltak meg fészket rakni.

„Úgy tűnik, mintha egy fa közelében lennének eltemetve. Egy temetkezési igazgató egyszer azt javasolta, hogy ne temetkezzenek fák közelében, mert ilyesmi előfordulhat” – tette hozzá a férfi, aki egyébként mintát szeretne venni és megvizsgáltatni, hogy tényleg emberi-e a maradvány.

A TikTok-erek elborzadtak

A videót látva a nézők többsége joggal elborzadt. A felvételt összesen közel 400 ezer ember like-olta, és picit több, mint 6 ezren kommenteltek hozzá.

„Miért vagyok ennyire kiakadva?” – kérdezte az egyikük.

Sokan azonnal elkezdték találgatni, hogy pontosan mi okozhatta azt, hogy elemelkedjen a sír és kilógjon belőle az emberi maradvány.

„Igen. Lehetséges, hogy ilyen előforduljon, különösen nagy áradások és esőzések után. Ezek sajnos felhozzák a holttesteket” – találgatott egy hozzászóló.

@kaitielynnme

My brother found this disturbing bit of hair while on an adventure to a cemetery! #tumbleweave #cemetery #corpse #grave #gross #wtf #omg

♬ original sound – Kaitlynn Erbeznik