RETRO RÁDIÓ

Robot adta át a trófeákat a nyerteseknek - Videó!





Június 28-án kedden a budapesti Millenium Házában rendezték meg a II. Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadó rendezvényét, a Gépész Szalont.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.30.
különleges

Az ország legnagyobb szakmai versenyére több tucatnyi pályázat érkezett be a fakidöntő célgéptől a láda vasút gyermekjátékon át a robot behelyezőig. A zsűri ezúttal is egy közös elbírálási rendszert kialakítva, ugyanazon a műszaki szemüvegen keresztül vizsgálta a pályaműveket, majd az összes szempontot mérlegre téve hoztak döntést a díjakat illetően. A ceremónia látványos különlegessége volt, hogy ezúttal egy Mitsubishi robot adta át a színpadon a győzteseknek járó trófeákat.

Az első verseny kiemelkedő sikerei után így idén is az egészen egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel várták a nevezéseket, melyek közül a szakmai zsűri értékelése alapján hat kategóriában hirdettek győztest június 28-án kedden a budapesti Millenium Házában.

A zsűri tagjai a pályázatok elbírálásánál a következőket vizsgálták: milyen arányú és színvonalú innovációs érték testesül meg a konstrukcióban; a tervezési munka korszerűségét; a gép piaci versenyképességét; azt, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a gép használata; hogyan illeszkedik a gép az Ipar 4.0 és a digitalizáció elvárásaihoz; továbbá üzemeltetési, karbantartási, környezetvédelmi szempontokat.

Dr. Nagy Ádám, az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára a megnyitó beszédében elmondta: van egy nagyon erős tudásbázis, ami Magyarországot tovább viheti azon az úton, amelyet az ország ipari fejlődésével összefüggésben megfigyelhettek a 2010-es években és most a 2020-as évek elején. Ugyanakkor arra is kitért, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is rendkívül sok kihívással kell szembenézni. Kiemelte, bizakodásra ad okot, hogy az ezeket megelőző években a magyar gazdaság egy olyan stabil alapra, felívelő pályára került, amelyet már a nemzetközi fórumok is elismertek.

Metál Attila, a zsűri elnöke arról beszélt, a tavalyi versenykiírás után aggódtak, hogy idén csökkenni fog a pályázók száma, hiszen sok kitűnő terv halmozódott fel a korábbi évek során, de kiderült, felesleges volt a félelmük. Mint fogalmazott, tapasztalataik szerint a hazai gépipar éves szinten annyi új célgépre tart igényt, hogy erre a trendre hosszú távon is lehet alapozni a megmérettetést.

„Számtalan nívós pályázat érkezett be, egy széles tudású és összetettségű termékskálát láthattunk, a mesterséges intelligenciát alkalmazó optikai mérőberendezésektől kezdve az automata parkolóházon át a könyvkötő gépig. Ha egyet ki kellene emelni, ami nagyon jövőbe mutató, az a polimer kompozit termékek automata gyártósora, amelynél nemcsak maga a célgép kialakítása egyedi, hanem az alkalmazott új technológia, amely mögött többéves kutatás-fejlesztési munka áll” – mutatott rá Metál Attila.





Ezeket olvastad már?
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás