A férfi Dubajba indult, hogy meglátogassa az ott dolgozó édesapját, azonban dühöngeni kezdett a repülőgépen. Annyira elfajultak a dolgok, hogy az ablakot is megpróbálta kirúgni, miután a személyzet nem engedte, hogy a padlón feküdve imádkozzon, miközben az ülésben kellett volna ülnie bekötve.

A férfi felszállás után be akarta törni a gép ablakát (Fotó: Pixabay)

A reptéren az ellenőrzőpontoknál látszólag minden rendben volt a férfival. Retúrjegye volt látogatói vízummal Dubajba. Amikor a gép felszállt, nagyon hangosan kezdett imádkozni, a személyzet kérte, hogy ne tegye, amitől feldühödött, majd lefeküdt a folyosóra és azt mondta, hogy imát mond.

„Megkérték, hogy üljön le, de aztán megpróbálta berúgni a gép ablakát. Nagyon világossá vált, hogy nincs józan eszénél. És mivel ilyen állapotban volt, és a szabályok szerint erőszakossá vált, az üléséhez kötözték” – mondta a légitársaság szóvivője a The Nationalnak.

A férfit letartóztatták, amikor a gép Dubajba érkezett, és visszatoloncolták a pakisztáni fővárosba, Iszlámábádba.

Az őrjöngő utasról készült videót itt megtekintheted.