RETRO RÁDIÓ

Rendőrök lepték el a Széll Kálmán teret, ezért vonultak ki – Videó!





A fővárosi rendőrség egy nem mindennapi flashmobbal kezdte meg a fennállásának 140. évfordulója kapcsán szervezett rendezvénysorozatát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.20.
I. kerület II. kerület XII. kerület rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság múltja és jelene találkozott 2021. szeptember 20-án a Széll Kálmán téren. A budapesti rendőrség közel másfél évszázados működésének éveit hajdani rendőrök korhű ruháiba öltözve elevenítették fel, akik egy nosztalgiavillamossal érkeztek az esemény helyszínére. A rendezvényen megjelentek a napjainkban rendszeresített felszerelést és egyenruhát viselő rendőrök is, akik már egy új villamossal utaztak a térre – írta közleményében a rendőrség.

A villámcsődületen szórólapokat is kiosztottak, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy 2021. szeptember 26-án 11 és 13 óra között régi rendőrautók kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Sándor-palotánál, a Szent György téren, valamint 13 órától nagyszabású autós felvonulás indul a Szent György utca–Palota út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Kossuth Lajos utca–Astoria–Károly körút–Andrássy út és Hősök tere útvonalon.​





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás