
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel - közölte a varsói kormányfői hivatal.
A közlemény szerint a politikusok az Európai Tanács nevében indulnak Kijevbe, az útról előzőleg Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egyeztettek, a nemzetközi szervezetek, ezen belül az ENSZ révén pedig tájékoztatták róla a nemzetközi társadalmat.
A látogatás célja, hogy megerősítsék az Európai Unió „egyértelmű támogatását Ukrajna szuverenitása és függetlensége számára”, valamint bemutassák az ukrán államnak és társadalomnak szánt széleskörű támogatási csomagot - írták.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.