RETRO RÁDIÓ

Brutális támadás az I. kerületben, 33 millió forintos rablást derítettek fel a rendőrök





Egy 33 millió forintos rablást derítettek fel a fővárosi nyomozók, a símaszkos támadók a dolgozóknak szánt fizetést vették el a cégvezetőtől tavaly decemberben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.14.
elfogás

Tavaly december 10-én, reggel fél 6 előtt támadták meg az I. kerületi otthonából induló cégvezetőt, akinél az esedékes bérkifizetés miatt nagy összegű készpénz volt. A férfit a símaszkos rablók lefújták gázspray-vel, többször megütötték, és elvettek tőle több mint 33 millió forintot - ismertették.

A BRFK jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást.

Hozzátették: a rablási osztály hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozásának eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. A 39 éves L. Ferencet június 1-jén Monoron fogták el. A fővárosi nyomozók lefoglalták a valószínűleg a bűncselekményből származó pénzen vett gyorsasági motorkerékpárt, autóverseny-szimulátort és más értékeket.

Ugyanazon a napon a rendőrök Győrben ütöttek rajta az 52 éves K. Csabán és a 46 éves M. Krisztiánon. Előbbinél három paprikaspray-t, valamint egy gáz- és riasztófegyvert is találtak.

Mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta letartóztatta őket.

Az elfogott rablók negyedik társát még körözik – tették hozzá.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás