Mint arról korábban a Metropol is beszámolt Athénban és Isztanbulban is érezték a hetes erősségi földrengést, ami hatalmas pusztítást vitt véghez pénteken.

Mostanra már tudott, hogy a szökőárral kísért földrengésben Törökországban és Görögországban is többen meghaltak és többszázan megsérültek. Azóta pedig előkerültek olyan videók, amik a földrengéskor keletkeztek és rögzítették, ahogy összedől egy épület és hatalmas pánik alakul ki a törmelékek között.

Izmir tengerparti város lakói a földrengés után az utcára menekültek – közölték szemtanúk. A városban a földrengés következtében tizenketten meghaltak és 419-en megsérültek. Az NTV török televízió értesülése szerint halálos áldozatok egyike egy nő, aki megfulladt a földrengés kiváltotta cunamiban. A régió kormányzója, Yavuz Selim Kösger elmondta, hogy legalább hetven embert sikerült kimenteni a romok alól. A mentési munkálatok folytatódnak. Izmir Seferihisar negyedében a földrengés okozta szökőár miatt tengervíz borította el az utcákat. Az AFAD szerint a földmozgás 6,6-os erősségű volt, míg az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés amplitúdója elérte a 7-es fokozatot.

12.50

A földrengés 12 óra 50 perc körül történt, az Égei-tenger török partvidékén és az északnyugati Márvány-tengeri régióban is lehetett érezni. Az AFAD szerint a földrengés epincentruma 17 kilométernyire volt Izmir tartomány partjaitól, a fészke pedig 16 kilométer mélyen, Az USGS szerint pedig az epicentruma 33,5 kilométerre volt a török partoktól, a fészke pedig 10 kilométer mélyen. A mintegy 45 ezer lakosú Számos lakóit felszólították, hogy hagyják el a parthoz közeli területeket – közölte Eftimiosz Lekkasz, a görög földrengésügyi hivatal vezetője a Skai görög televízióval. Az ERT televízió felvételei szerint Számos kikötőjében több ház fala leomlott és utcákat öntött el az ár.

Részvétnyilvánítás és azonnali segítség

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő telefonon hívta fel a katasztrófa után Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy részvétét fejezze ki neki – jelentette az Anadolu török hírügynökség. A beszélgetésről a görög kormányfő is beszámolt Twitter-üzenetében. „Ezekben a percekben népeinknek együtt össze kell tartaniuk a vitás kérdéseinktől függetlenül” – írta. A két szomszédos országnak a Földközi-tenger szénhidrogénekben gazdagnak tartott keleti medencéjében lévő tengeri határ kijelölése miatt van vitája. Az Európai Unió és a NATO segítséget ajánlott a két országnak. Franciaország a segítségét ajánlotta fel Törökországnak és Görögországnak. „Franciaország teljes szolidaritását fejezem ki Görögországgal és Törökországgal a földrengés után” – írta a Twitteren Clément Beaune európai ügyi államtitkár. Párizs és Ankara között feszült a viszony, miután Emmanuel Macron francia elnök a védelmébe vette a karikatúrák szabadságát Samuel Paty történelemtanár búcsúztatóján, akit egy csecsen származási iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadsággal foglalkozó óráján bemutatta a Mohamed-karikatúrákat. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki Erdogannak az izmiri áldozatok kapcsán, a részvéttáviratot az elnöki hivatal tette közzé hivatalos oldalán.

Gyakoriak a földrengések

Görögország, de mindenekelőtt Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakoriak itt a földrengések, elsősorban a tengeren, leggyakrabban azonban nincsenek áldozatok. A legutóbbi halált okozó – 6,7-es erősségű – földrengés Görögországban a Számoszhoz közeli Kósz szigetén történt 2017 júliusában, akkor két ember halt meg. Törökországban 1999-ben pusztított 7,4-es erősségű földrengés az ország északnyugati részében, több mint 17 ezer ember meghalt, közülük ezren Isztambulban. Idén januárban egy 6,7-es erősségű földmozgás mintegy negyven emberéletet követelt a kelet-törökországi Elazigban, 2011-ben pedig a Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés a keleti Van tartományban több mint 600 ember halálát okozta.