RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni, és addig pedig ki fogjuk bírni





Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban beszélt a járványügyi intézkedésekről, a határzárról, és arról is, hogy mikor várható Magyarországon leghamarabb vakcina.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.27.
koronavírus-járvány

A miniszterelnök a TV2 Tények műsorának adott exkluzív interjút.

Orbán Viktor a beszélgetés elején arról beszélt, hogy a gazdaságot valahogyan helyre lehet hozni, de az elvesztett életet nem lehet visszahozni. Fontos tanulság, hogy az idősek továbbra is veszélyben vannak, a járvány felszálló ágban van - mondta Orbán Viktor. A helyzet nehéz, az egészségügyre és az oktatásra nagy nyomás helyeződik - tette hozzá a kormányfő.

„Közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina, ezért is másabb ebben a második hullámban a védekezés. Tavasszal le kellett csavarni a lángot és csökkenteni kellett a kontaktusok számát. Most nem kellett. Folyamatosan tárgyalunk és pénzt is tettünk a kutatási programokba. A következő év közepén lesz vakcina Brüsszel szerint, az amerikaiak már ez év végére ígérik. Kína és Japán is jól áll a fejlesztésekkel” – mondta a miniszterelnök.

„A védekezésnél nem csak az a fontos, hogy sok okos ember legyen egy helyen, hanem hogy olyan védekezési receptet kínáljunk, amelyet az emberek elfogadnak. Ezért kellettek a nemzeti konzultációk, mert megmutatták, mit akarnak az emberek. Védekezni, de nem akarták, hogy újra leálljon az ország”. Ha az egészségügyi dolgozók el tudják viselni a növekvő terheket, akkor sikerülni fog - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, most sokkal inkább betartják a szabályokat az emberek, mint nyáron.

A miniszterelnök rendszeresen látogatja a kórházakat, így első kézből tudja, van mindenhol orvos és nővér, eszközök, védőfelszerelések és lélegeztetőgépek. Azt is hozzátette, tudja, hogy nehéz az átcsoportosítás, és ezt senki sem fogja megkedvelni. Szólt arról is, hogy többlépcsős vezénylési terv van a kórházak között.

„Nagyjából értem, mi történik a térségben. Ausztriát követjük, mert azt vettük észre, hogy ami ott megtörténik, pár hét késéssel nálunk is meg fog”. Mint mondta, a csehekre viszont figyelni kell, mert Csehországban elszabadultak a számok. „A határzár továbbra is marad, mivel el kell vágni a vírus utánpótlását” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint a munkahelyekre is figyelni kell jelenleg: segíteni kell a vállalkozásokat, hogy munkát tudjanak adni, adót csökkentenek, valamint a közmunkaprogram is fontos szerepet játszik. A kormányfő szerint a közmunkabéreket emelni kell a következő évben.

Most azok a tények vannak, hogy több ember dolgozik, mint januárban és márciusban. Több mint 4,5 millió ember dolgozik most, míg 10 évvel ezelőtt 3,6 millió ember dolgozott – ismertette a kormányfő. A varázshatár a 4,5 millió dolgozói tömeg, de az álmok között szerepel az 5 milliós határ is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a főváros üzleti modellje a külföldiekre épült. Nincs Budapestnek olyan üzleti modellje, hogy a magyarokat szólítaná magához. Kell, hogy a magyarok is itt legyenek Budapesten – tette hozzá.

„Március-áprilisban azért aggódtam, és azt figyeltem, hogy nem derül-e ki, hogy a gyermekekre is veszélyt jelent a vírus” – mondta Orbán Viktor. Az idősek védelmét meg lehet oldani, de a gyerekekét sokkal nehezebb – tette hozzá.

„Ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni, és addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök az interjúról készült felvételt a közösség oldalán is megosztotta, amihez csak annyit írt: „Tények





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás