RETRO RÁDIÓ

Szülei házához vitte a posta a lány meztelen képeit, elszabadult a pokol, azonnal kitagadták





Mélyen vallásos szülei miatt a fiatal lánynak egész életében titkolóznia kellett, végül miután kiderült, többé nem mehetett haza.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.15.
családi dráma

A texasi Addison Sins mindössze 19 éves volt, amikor elhagyta a családi házat. Vallási közösségben és vallásos családban nőtt fel, amiben már nem érezte jól magát.

Elsőként felnőttek számára készülő tartalmak gyártásával foglalkozott, sőt meztelen képei újságokban is megjelentek. Jelenleg pedig már Onlyfans „modellként” dolgozik a fiatal lány. Szülei előtt véletlen derült csak ki, hogy mivel foglalkozik. Sokáig sikerült titkolnia a munkáját, azonban egyszer, amikor néhány meztelen fotó jelent meg róla egy magazinban, magának is akart rendelni egy példányt, de véletlenül a szülei házának címét adta meg.

„Nagyon szigorú nevelést kaptam a szüleimtől és a vallási közösségtől. Rendszeresen jártunk templomba és családi vacsorákra közösen„ - kezdte el történetét a Mirrornak.

A szüleit egy boríték várta az ajtó előtt, amelyben a meztelen lányuk fotói voltak. Teljesen maguk alatt voltak a szülők. Végül kitagadták a lányukat.

Tudatosították bennem, hogy tudják, mit csinálok. Megkértek, hogy soha többet ne menjek vissza hozzájuk. Úgy éreztem, hogy teljesen elárultak, eddig azt hittem, bármit is csinálok, attól még a lányuk maradok” - mondta el a lány a Mirrornak.

Miután abbahagyta a felnőttmagazinos karriert, az internetes OnlyFans weboldalon kezdett el tartalmakat és képeket megosztani magáról pénzért. A 12 hónapos előfizetés a képeiért cserébe 180 dollárba (körülbelül 54 ezer forintba) kerül.

Jelenleg a magánéletében boldog, partnerével vidékre költözött és állattartással is foglalkozik Addison. Édesanyjával néha azóta is beszélt, az apja azonban nem tud jelenlegi online munkájáról.

Isten és a kereszténység a tiszta és feltétel nélküli szeretetről és elfogadásról szól. Úgy gondolom, hogy ezt elfelejtik az emberek, amikor valami olyannal találkoznak, amit nem ismernek vagy nem kedvelnek„ - mondta el a mai napig hívő lány.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás